Dr. Sipos Mihály
Biztonsági chip a nem hivatalos gyártók ellen
Az Inside Secure nevű francia cég egy olyan chipet mutatott be, amivel biztosítható, hogy harmadik fél alkatrésze nem működik együtt az ezt tartalmazó termékkel. Ezáltal a gyártók kiszűrhetik például a hamisított mobil akkumulátorokat és egyéb kiegészítőket
Lemondott az Acer elnök-vezérigazgatója
Gianfranco Lanci nem tudott megegyezni az igazgatótanács tagjaival a PC-gyártó vállalat hosszú távú stratégiájáról. Gianfranco Lancit minden tisztségéből azonnali hatállyal felmentették, a vezérigazgatói és elnöki feladatokat az utódja kinevezéséig J. T. Wang, a több vállalatot tömörítő Acer-csoport első embere és az Acer Inc. igazgatótanácsának elnöke veszi át
A vártnál kisebb negatív hatással van a földrengés az elektronikai iparra
A Gartner szakemberei szerint a japán földrengés ellenére idén növekszik a teljes informatikai forgalom, főként a tableteknek köszönhetően. Legújabb jelentésük szerint 2011-ben 5,6 százalékkal többet költenek IT-re világszerte, mint az előző évben
Közel teljes a digitális átállás
Napjainkra a lakosság 95 százaléka számára elérhető a földfelszíni digitális televíziózás. Az Antenna Hungária az idén tovább folytatja a hálózat kiépítését: a harmincadik telephelyről, a Karancs csúcsáról április végén indul a sugárzás
Elektronikai cégek a XIX. Magyar Innovációs Nagydíj győztesei között
Matolcsy György gazdasági miniszter ma délelőtt adta át az Országházban a 2010. év kiemelkedő innovációs teljesítményeiért járó díjakat. Az Innovációs Nagydíjban a Mediso Orvosi Berendezés Fejlesztő és Szerviz Kft. részesült az általa kifejlesztett NanoPET/CTTM kisállat-vizsgáló rendszerért. A cégről az Elektronet 2010. évi II. számában olvashatnak részletesen
Magyar részvétel a szuperkondenzátorok európai projektjében
Az energiatárolás hatékonyságát növelő nanocsöves szuperkondenzátorok kifejlesztését tűzték ki célul a drezdai Fraunhofer IWS vezetésével nyolc európai ország intézetei és vállalkozásai. Közéjük tartozik az MTA Kémiai Kutatóközpontjának Nanokémiai és Katalízis Intézete is
Kína megemeli a ritkaföldfémekre kivetett adót
Az állami adóhivatal és a pénzügyminisztérium együttes rendelete értelmében április elsejétől az adó a kitermelt ásványtól függően tonnánként 30-60 jüanra emelkedik a jelenlegi 0,5-3,0 jüanról
A GfK Hungária elektronikai piaci elemzést adott ki
Magyarországon a legnagyobb mértékben az informatikai hardver piac esett vissza. A tartós fogyasztási cikkek piacán a gazdasági válság hatása még mindig érezhető A 2010-es évben a GfK Hungária által monitorozott szektorok (szórakoztató elektronika, fotó, háztartási kis- és nagygépek, IT és nyomtatás) teljes piaci forgalma közel 266 milliárd forinttal zárt. Ez 10 százalékkal maradt el a 2009-es évtől
Eddig nincs hatása a földrengésnek a Clarion nagykátai gyárára
Gondok csak az alapanyag tekintetében lehetnek, mert bizonyos termékekhez Japánból érkezik az alapanyag A részben japán alkatrészekből autómultimédiát gyártó Clarion Hungary Electronics Kft. működésére jelenleg nincs hatással a szigetországban bekövetkezett katasztrófa
2010-ben bővült az alkatrészforgalom Magyarországon
Mivel hazánkban sajnos ma már elenyésző az elektronikusalkatrész-gyártás, ezért cégeink kénytelenek importból dolgozni. Ez a hátrány most azonban előnyünkre szolgál, amikor az egyik legnagyobb passzív- és aktívalkatrész-disztribútor cég vezetőjét kérdezzük a 2010. év tapasztalatairól
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments