FőoldalSzerzőinkDr. Sipos Mihály

A Bosch elektromos kerékpármotorokat fog Miskolcon gyártani

A motort az elektronikával összeszerelve szállítják a kerékpárgyártóknak.

Szembe ültethető IC

A Michigani Egyetem kutatói által kifejlesztett eszköz egy köbmilliméter térfogatú. Akár a szembe is beépíthető, annak károsítása vagy zavarása nélkül

2010-ben 10,5%-kal nőtt az ipari termelés volumene

Továbbra is az elektronikai ipar a legjelentősebb iparág. A KSH gyorsjelentése szerint hasonló ütemű bővülést legutóbb 2006-ban regisztráltak (9,9%).

Fessünk napelemet!

A kiindulási anyag cyklopentasilan (Si5 H10), a hatásfok 1,79%. A japán Hokuriku Egyetem Fejlett Tudományos-Technikai Intézetének (JAIST) kutatócsoportja jelentette be, hogy olyan folyékony szilícium bevonatot talált fel, amit csak rá kell festeni egy üveglapra, égetéssel rögzíteni és máris áramot ad a napfényből. Az alaptechnológia már 2006-ban megvolt, amikor a kutatócsoport publikálta a filmtranzisztor létrehozását, valójában annak a továbbfejlesztésével kapták most ezt a filmszerű napelemet

Barcelonai Mobile World Congress: csak az internet...

A cél egyszerű: az adatforgalom brutális növelése a hálózatokon. A kiállításon négy magyar vállalat vett részt: a mobiltévés megoldásokkal foglalkozó ITWare, a zenei szolgáltatásokat fejlesztő 3G Multimedia Kft., valamint az átviteltechnikai és infrastruktúra-megoldásokat nyújtó Flexiton és a Bonn Hungary Electronics

A Nokia-Microsoft szövetség újabb részletei

A Nokia vezetője, Stephen Elop gyakorlatilag elismerte, hogy a cég okostelefon-stratégiája kudarcot vallott. Ugyanakkor azt is bejelentette: véleménye szerint a cég túl nagy költségekkel működik, ezért csökkenteni kívánja a 132.500 fős létszámot. Részleteket azonban nem árult el, vagyis a cég dolgozói, köztük ötezer ember a komáromi gyárban és jó néhány a hazai K+F részlegen és a helyi irodákban, aggódhatnak az állásukért, mindaddig, amíg a vezér pontosan fel nem vázolja, hogyan kívánja karcsúsítani a céget

Fejlesztés Magyarországon, gyártás az USA-ban

Az AMC Europe Kft.-nél jártunk Kiemelkedő K+F+I-tevékenységet végző cégeket bemutató sorozatunk keretében most egy teljesítményelektronikai és automatizálási fejlesztővállalkozást kerestünk fel. A cég érdekessége, hogy míg hazánkban a termékfejlesztés folyik, a gyártás az USA-ban történik

Ezentúl Microsoft szoftvert használ Nokia

A Nokia által eddig használt mobil operációs platformja, a Symbian, gyakorlatilag partvonalon kívülre kerül

EU: minden új autóban kötelező a nappali világítás

Az Európai Unióban 2011. január 7-én életbe lépett az a szabályozás, amelynek értelmében minden új személyautót és kisteherautót kötelezően nappali világítással kell felszerelni. Ezek fogyasztása mintegy 30%-kal kevesebb, mint a tompított fényszóróé

Csökkent a nyereség a Sonynál

A Reuters jelentése szerint a Sony Corporation nyeresége az üzleti év harmadik negyedében 5,9 százalékkal csökkent. Ennek oka a televíziókat gyártó részlegét sújtó árharc és a jen erősödésének negatív hatása

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény