FőoldalArchívumSzabad a doménvásár
2008. október 02., csütörtök ::

Szabad a doménvásár

2008 június utolsó hetében a domének regisztrálásával (is) foglalkozó Internet Corporation for Assigned Names and Numbers (ICANN) nevű szervezet párizsi ülésén 130 ország mintegy 1300 delegáltja döntést hozott, mely szerint 2009 elejétől megindulhat az egyéni TLD-k, azaz elsőszintű domének bejegyzése.A döntés lényege az, hogy megfelelő kormányzati engedélyek birtokában gyakorlatilag bárhonnan jelentkezhetnek a domén használatára, vagyis a földrajzi kötöttséget teljes egészében feloldják. Az egyes országok megtartják saját végződéseiket, ám a regisztrálók között immár vállalatok, szervezetek és városok is megjelenhetnek.


Az egyik fontos módosítás az, hogy a vállalatok, különböző csoportosulások és városok – a kellő összeg befizetése után – szintén megkaphatják saját elsőszintű doménjeiket.
Bővül továbbá a domén nevek köre is, így ezek mindegyike saját doménhez juthat.
Megjelenhetnek az olyan címek, mint .intel, .love, illetve .budapest. Mindez azt is lehetővé teszi, hogy a tavaly elutasított .xxx is elérhetővé válik, márpedig erről igencsak hosszas vita után született véglegesnek szánt döntés.
Könnyebbé válik a másodszintű domén (pl. a doctorsmith.pro) regisztrálása is, ez ugyanis a továbbiakban már nem igényli a harmadszintű domén (doctorsmith.med.pro) meglétét. A jelentkezők azonban a jövőben is kötelesek lesznek bemutatni a szükséges papírokat és engedélyeket, amelyek tanúsítják, hogy az illetékes hatóságok jóváhagyásával tevékenykednek az adott ágazatban. Emellett évente igazolniuk kell, hogy a megfelelő módon használják a domént.
A problémát a szakértők és az érintett üzleti szereplők szerint az jelenti, hogy a szabályozás túlságosan nyitott, gyakorlatilag szabad kezet ad a rendelkezéssel visszaélni szándékozóknak. A szervezet a magas áron túl egyetlen feltételhez kötötte a regisztrálást, ez pedig a maximum 64 karakter használata. Megjelenhetnek a nehezen megjegyezhető, akár káoszt is okozó domének, amelyek ráadásul a divathullám miatt felesleges kiadásokra kényszeríthetik a vállalatokat. Ugyanis az egyes rövidebb reklámszlogenek mindenféle változtatás nélkül doménné alakulhatnak, a vállalatok jó része pedig kénytelen lesz beszerezni saját doménjét, ha nem akar hátrányba kerülni.
A regisztrációért fizetendő összeg az új domének esetében a korábban emlegetett 30-50 ezer dolláros tartomány helyett immár 50 és 100 ezer dollár közötti számot is elérheti majd. Ez már nyilván nagy biztonsággal távol tartja az esélyteleneket (és a magánszemélyek nagy többségét), megtoldva azzal, hogy a bejegyzett védjegyet birtokló vállalatok nagy előnnyel indulhatnak a nevezésen. Ezzel egy időben az offenzív neveket is igyekeznek majd kiszűrni, bár kérdés, hogy például a .sex esetében hogyan járnak majd el.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény