Dr. Sipos Mihály
Már jövőre közösen gyártana napelemeket a Panasonic és a Tesla
![](/images/stories/cikkek/2016/10/tesla-panasonic-0.jpg)
Közösen tervez napelemet gyártani a Tesla és a Panasonic, amint a részvényesek jóváhagyják a SolarCity felvásárlását. A két cég között már van együttműködési megállapodás a Nevada államban fekvő Gigafactory kapcsán. A Tesla számára egy kézenfekvő terjeszkedési pontot jelent ez a piac, mivel az autókba szánt telepeket saját maga el tudja készíteni jó áron, másrészt a Gigafactoryban gyárott akkukat értékesíteni is tudja. Itt készülnek a háztartási használatra szánt Powerwall (7 kWh), és az ipari célokra készített Powerpack (100 kWh) akkumulátorok
A szén melléktermékeiből ritkaföldfém termelhető ki
![](/images/stories/cikkek/2016/10/salaklerako.jpg)
Könnyen elképzelhető, hogy a hamu- és salaklerakók lesznek a jövő ritkaföldfém bányái. Bár igen fontosak napjaink elektronikai készülékei számára a ritkaföldfémek, nevükhöz híven elég kevés található belőlük a földkéregben. Arra a néhány helyre, ahol koncentráltan és gazdaságosan kitermelhető módon elérhetők gyakorlatilag Kína már rátette a kezét
Az Oculus is saját kijelzőben gondolkodik
![](/images/stories/cikkek/2016/10/iled.jpg)
Egy ír startupot vásárolt fel a Facebook tulajdonában lévő cég. A felvásárlás célja nyilvánvaló: az Oculus saját fejlesztésű kijelzőt tenne VR-szemüvegének egyik következő generációjába, így javítva a termék versenyképességén és élettartamán
Új sebességi rekorder a tenger alatti kábelek között
![](/images/stories/cikkek/2016/10/asn.jpg)
Az Alcatel-Lucent Submarine Networks (ASN) és a Nokia Bell Labs bejelentette, hogy új rekordot állított fel az adatkábelen keresztül történő adatkommunikációs forgalmazásban, praktikusan megduplázva az eddig elérhető kapacitást. A fejlesztés időlegesen választ jelenthet arra a robbanásszerűen növekvő sávszélesség-igényre, amely a dotkom vállalatok és ezen keresztül az internetszolgáltatók részéről tapasztalható
1 nanométeres tranzisztort alkottak a Berkeley laboratóriumban
![](/images/stories/cikkek/2016/10/transistor-1-nm-0.jpg)
Szilícium helyett molibdén-diszulfidot és szén nanocsöveket használtak
A járműipar elektronikai gyártóiparrá válik
![](/images/stories/cikkek/2016/10/sipos-16-6-0.jpg)
A Volkswagen-botrány megmutatta, hogy a hagyományos hajtású, fosszilis üzemanyagú járművek csak nehezen felelnek meg a környezetvédelmi előírásoknak. A járműiparnak, a termékeinek tehát változniuk kell! A fejlesztési irányokat illetően négy, egymást kiegészítő trendet láthatunk: diverzifikálódó mobilitás, összekapcsolhatóság (konnektivitás), elektromos autózás és közös találkozási pontjuk, az autonóm vezetés. Ezek mindegyike óriási elektronikai bázisra támaszkodik, érdemes hát lapunk olvasóinak is pár percet szánni a témára
A Lenovónak kellene a Fujitsu PC-gyára
![](/images/stories/cikkek/2016/10/fujitsu-lenovo.jpg)
A Nikkei értesülései szerint a megegyezésre még októberben sor kerülhet. A Fujitsu nagyjából 2 ezer dolgozója kerülne át a Lenovóhoz
Hetven új munkahely a Hirschmann békéscsabai új gyártócsarnokában
![](/images/stories/cikkek/2016/10/hirschmann.jpg)
Egymillió eurós beruházással október 7-én 1400 négyzetméteres új gyártócsarnokot adtak át a Hirschmann Car Comunication Kft. békéscsabai telephelyén
Tényleg bezárja svéd gyárait az Ericsson
![](/images/stories/cikkek/2016/10/ericsson.jpg)
Néhány hete még csak lapértesülés volt, hogy az Ericsson utolsó svédországi üzemeit is bezárja szerkezetátalakítás miatt, mára sajnálatos valóssággá vált. A cégvezetés bejelentette, hogy megválnak háromezer embertől, köztük irodai dolgozóktól, kutatóktól és fejlesztőktől is
A Microsoft kiszáll a viselhető eszközök bizniszéből
![](/images/stories/cikkek/2016/10/microsoft-band-2.jpg)
Helyette a mesterséges intelligencia irányában fokozzák erőfeszítéseiket
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments