FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: intel

intel

Az összesen mintegy 200 milliárd dollár nagyságú befektetések helyszíneit 2021 végéig kívánta bejelenteni az Intel.

Pet Gelsingernek a CRN magazinnak adott interjúja szerint hamarosan véget ér az az AMD dominanciájával jellemezhető korszak

Bejelentésük szerint a következő tíz évben 80 milliárd eurót fektetnének az európai chipgyártásba.

A Micron eladja a lapkák gyártására beállított üzemét.

A Habana Labs nevű izraeli technológiai startup cég szakterülete a mesterséges intelligenciát vezérlő mikrochipek fejlesztése

A Wall Street Journal szerint 1 milliárd dollárér fizet a cégért

A tavaly felfedezett Spectre és a Meltdown után újabb négy súlyos biztonsági résre derült fény az Intel processzorainál

A KSH gyorsjelentései szerint 2018-ban az ipari termelés volumene 3,6%-kal volt nagyobb, mint 2017-ben. A feldolgozóipari termelés 27%-át képviselő járműgyártás kibocsátása 9,9%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A közútigépjármű-gyártás volumene 26%-kal nőtt, ugyanakkor a közútijármű-alkatrész gyártásáé 4,7%-kal csökkent. (Ez utóbbi azért is szomorú, mert jónéhány elektronikus jármű részegységet gyártó céget is ide sorolnak.) A másik legnagyobb, a feldolgozóipari termelés 13%-át adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása az alágak közül a legnagyobb mértékben, 17,9%-kal nőtt. A két legjelentősebb alágazat közül a híradástechnikai berendezés gyártása 35, az elektronikus fogyasztási cikk gyártása 67%-kal bővült. A feldolgozóipari export egy év alatt csak 0,9%-kal emelkedett. Az exportértékesítés több mint felét ugyanez a két alágazat adta. A feldolgozóipari export 35%-át képviselő járműgyártás exportvolumene 2,2%-kal csökkent, ellenben a második legnagyobb, 16%-ot kitevő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásé 6,6%-kal bővült

Egy új, középkategóriás autó árába fog kerülni, egyszerre 12 csatornán éri el a gépek memóriáját árulhatják az Intel új processzora

A múlt héten bejelentették a végleges a megállapodást: a Micron 1,5 milliárd dollárért megszerzi a gyár teljes tulajdonjogát

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény