FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: intel

intel

A TechReport 18 hónapos tesztet végzett, amelynek során hat meghajtót kínoztak. A kísérlet eredményei biztatóak, az eszközök jócskán túlteljesítették a gyártók által megjelölt teljesítményt

A már megszokottól eltérően nem az Intel, hanem a Samsung mutatott be elsőként egy új gyártási technológiát

Gacsal József tizenkét év után, február 5-ével távozott az Intel Hungary üzletfejlesztési igazgatói pozíciójából

wireless-chargingKét nagy szabványosítási szervezet egyesült azzal a céllal, hogy minél hamarabb kialakítsák az idevágó új technológiák globális szabályait

14nm 0Az Intel 14 nanométeres félvezetőgyártási eljárását az eredeti tervekhez képest majdnem egy éves késéssel sikerült csak tömegtermelésbe vezetni

2014. III. negyedévében 100 millió chipet adtak el. A PC-piac stagnálása dacára az elmúlt negyedévben a cég több mint 100 millió mikroprocesszort értékesített. Árbevételük 14,6 milliárd USD lett, ami közel 1,1 milliárddal (7,9 százalékkal) magasabb az egy évvel korábbi eredményhez képest

Az EU Bíróságának Törvényszéke jogászai helybenhagyták az 1,06 milliárd eurós büntetésről hozott 2009-es döntést

A félvezetőgyártó nagyon sok pénzt veszít a mobil chipeken, de bizakodó kilátásokat fogalmazott meg

A GE, az AT&T, a CISCO és az Intel létrehozta az Industrial Internet Konzorciumot. A nonprofit nyílt csoport tagjainak közös munkája a technológiai bunkerek lerombolására, a gépek közötti kommunikáció javítására, valamint a fizikai és a digitális világok közelebb hozására irányul

A Wall Street Journal által publikált cikk szerint repedezik a nagy félvezetőgyártók együttműködése a 450 milliméteres szilíciumszeletekre való átállásra

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény