FőoldalKonstruktőrVégre gyártásban az Intel 14 nanométeres technológiája
2014. november 27., csütörtök ::

Végre gyártásban az Intel 14 nanométeres technológiája

14nm 0Az Intel 14 nanométeres félvezetőgyártási eljárását az eredeti tervekhez képest majdnem egy éves késéssel sikerült csak tömegtermelésbe vezetni

Az Intel hagyományosan kétévente cserél mikroarchitektúrát és kétévente gyártástechnológiát, utóbbinak a fejlődési üteme azonban a 14 nanométeres eljárás bevezetésével látványosan megakadt. Az eredeti tervek szerint már 2013 végén el kellett volna kezdődnie a 14 nanométeres chipek gyártásának, hogy aztán 2014 elején elrajtolhassanak a piacon, de a vállalat még most, majdnem egy évvel később is csak egyetlen 14 nanométeres processzort szállít, a Core M-et, azt is csak korlátozott példányszámban. Azonban a vállalat legutóbbi, éves befektetői konferenciáján elhangzottak szerint mára sikerült leküzdeni a gyártásbavétel előtt álló akadályokat.

14nm 1

Más hírek szerint a 14 nanométeres technológiából még mindig nem sikerült azt a szintet elérni kihozatalban (vagyis a legyártott és az elvárt paraméterek mentén működő lapkák arányában), mint a 22 nanométeres eljárás esetén. Ugyanakkor az Intel azt állítja, hogy a 22 nanométeres eljárás kihozatalát szokatlanul hamar sikerült a magas szintre emelni, azokat a számokat nehéz utolérni.

Az 14 nanométeres eljárás második generációs FinFET (3D, Intel-terminológiában Tri-Gate) tranzisztorokat tartalmaz. Az új tranzisztorok kevesebb, de magasabb „uszonyból" állnak, amelyek sűrűbben helyezkednek el. Így végeredményben a legyártott áramkörök kisebbek, miközben a tranzisztorok karakterisztikája (kapcsolási sebesség, nyitófeszültség) kedvező irányba változik. Ennek köszönhetően például az 1,3 milliárd tranzisztorból álló kétmagos Broadwell (Core M) processzor 37 százalékkal kisebb, mint a 22 nanométeres kétmagos Haswell, pedig az 960 millió tranzisztorból épül fel. A frissebb generációs technológián gyártott chip fogyasztása annyira alacsony, hogy elég hozzá egy passzív hűtő. Az Intel szerint a 14 nanométeres csíkszélességű technológiája (kódnevén P1272) alacsonyabb tranzisztorköltséget is hoz a 22 nanométeres eljáráshoz képest.

A Core M-et jövőre követheti a többi 14 nanométeres lapka, az asztali gépekbe és mainstream notebookokba gyártott Core i-sorozatú chipek, a szerverprocesszorok, valamint az okostelefonokba szánt lapkák.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény