A hagyományos merevlemezekhez képest jelenetős sebességnövekedést kínáló SSD-k az utóbbi években hamar népszerűvé váltak, sokan máig szkeptikusak azok megbízhatóságát illetően. A TechReport hat meghajtón végzett kísérletet, hogy kiderítse, a gyakorlatban hány írási ciklus után adják fel a mozgó alkatrész nélküli tárolók. A mintegy 18 hónapig tartó teszt során egy 240 gigabájtos Intel 335, egy ugyanekkora Corsair Neutron GT, két darab Kingston HyperX 3K, továbbá egy 250 gigabájtos Samsung 840 és egy 256 gigabájtos, szintén a koreai gyártótól származó 840 Pro SSD került górcső alá. A hat tesztelt készülék jócskán túllépte a gyártó által megadott írásciklus-számot, és több száz terabájt adattal birkózott meg, probléma nélkül. Ez határozottan jó eredménynek számít, miután az átlag PC-tulajdonos egy év alatt legfeljebb néhány terabájtnyi adatmennyiséget mozgat meg a meghajtókon.
A kísérlet során elsőként a Samsung 840 kezdett tönkremenni a megterheléstől, nagyjából 200 terabájtnyi írást követően. Az eredmény azért nem meglepő, mert ez az egyetlen TLC-s modell a tesztelt eszközök közül, amely lényegesen kevésbé strapabíró, mint MLC-s társai. Ennek oka, hogy a hárombites TLC NAND egy-egy cellája többféle feszültségértéket vehet fel, mint a kétbites MLC tárolóé, így aztán a sokszoros újraírás során "ottragadó" és felgyűlő elektronokra is jóval érzékenyebb mint utóbbiak. Ugyanakkor így is jócskán túlteljesítette a gyártó által kijelölt élettartamot: noha 200 terabájt után megjelentek az első, tartalék területre áthelyezett szektorok, az igazi problémák csak 300 terabájt után jöttek elő, ekkor az SSD már néhány nem kijavítható hibát is jelzett. További hibák nélkül egészen 800 terabájtig haladt, ám ezután újabb javíthatatlan hibák jelentkeztek, röviddel az egy petabájtos határ előtt pedig a meghajtó végleg megadta magát. Ez egy TLC-s eszköztől megdöbbentően jó eredmény, azt tekintve, hogy bár elsőként érte el a "leselejtezési pontot", azután tovább küzdve az eszköz tovább húzta két MLC-s eszköznél is.
Az Intel 335 nagyjából 700 terabájt után adta fel a küzdelmet, igaz, nem meghibásodás, hanem a gyártó megkötése miatt. Ahogy az SSD elérte a kitűzött teljesítményhatárt, annak beépített védelme automatikusan olvasási módba helyezte az eszközt az adatvesztés meggátolása végett - a meghajtó következő újraindításakor pedig teljesen használhatatlanná vált. Az Intel védelme tehát biztosra megy, annak dacára, hogy az eszközön egyébként csak egyetlen újraallokált szektor volt.
A tönkremeneteli sorban a következő a Kingston HyperX 3K volt, amely 600 terabájtig gond nélkül működött. Ezt követően azonban sorozatosan jelentek meg rajta az áthelyezett szektorok és hibák, írás terén aztán 728 terabájtnál adta meg magát, noha továbbra is olvasható volt. A HyperX mentségére szolgál, hogy a hozzá tartozó szoftver az élettartam vége előtt időben elkezdte küldözgetni a figyelmeztetéseket, bőven hagyott a felhasználónak időt az adatok mentésére és a meghajtó cseréjére.
A Corsair Neutron GTX-nek már sikerült átlépnie az egy petabájtos határt - igaz, az eszköz már 100 terabájt után elkezdte küldözgetni az első figyelmeztető üzeneteket és több ezer szektort allokált újra. Ennek dacára az eszköz még 1,2 petabájt után is működőképes volt, egy újraindítás azonban váratlanul kivégezte azt.
Az ötödik kieső (azaz a második legjobb) megint csak egy Kingston HyperX 3K volt. A különbség az volt, hogy ebben az esetben a tesztelők tömöríthető adatot írtak az SSD-re, amely a kisebb nyers kapacitásigény nyomán az eszköz élettartamát is meghosszabbította. A tároló nem is észlelt semmiféle problémát, míg végül valahol 900 terabájt és 1 petabájt között feltűntek az első nem javítható hibák. Noha ilyenkor már érdemes lecserélni az eszközt, a Kingston terméke a teszt során még több mint 2,1 petabájtig húzta - ekkor azonban egy váratlan áramszünet véget vetett pályafutásának, később a készülék már nem kelt életre.
Utolsóként a Samsung 840 Pro romlott el, és került a dobogó legfelső fokára. Az SSD-nek egészen 600 terabájtig semmilyen problémája nem volt, ekkor kezdtek feltűnni rajta az első újraallokált szektorok. Ezek száma a későbbiekben nagyjából hétezerig növekedett, amely 10,7 gigabájtnyi flasht tárhelyet érintett, ezzel együtt ugyanakkor a tároló teljesen használható maradt köszönhetően az előrelátóan mellékelt bőséges tartalék tárhelynek. A meghajtó végül nem kevesebb mint 2,5 petabájt írás után vált használhatatlanná.
A teszt bebizonyította, hogy az SSD-k korántsem jelentenek megbízhatatlan tárhelymegoldást: gyakorlatilag az összes vizsgált modell vígan megbirkózik azzal az igénybevétellel aminek egy átlagfelhasználó kiteheti - sőt akár annak többszörösével is. Az adatvesztéstől emellett a számtalan, még jóval az adott tároló halála előtt felbukkanó figyelmeztetés is védi a felhasználókat, a merevlemezekkel ellentétben az SSD-k viszonylag jól előrejelezhető stílusban múlnak ki.
