FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: elektronika

elektronika

A Harvard Egyetem által tervezett ruhadarab a láb mozgásának leképezésével könnyíti meg viselőjének az előrehaladást

Napjaink technológiai fejlődésének egyik velejárója az elektronikai cikkek egyre gyorsabb elavulása. A kiselejtezett termékeknek csak kisebbik részét dolgozzák fel újra, többségük elektronikai hulladékként végzi. Így aztán már nem meglepő, hogy 2014-ben minden eddiginél több, 42 millió tonna e-hulladék keletkezett

A WTO-ban született új döntése szerint az újgenerációs technológiai termékek újabb széles köre mentesül a vámok alól – adta hírül a Reuters

Egyes sajtóhírek szerint akár 99%-kal is lecsökkenthetik a jegyzett tőkét

konst-0A korábban megrendezett konstrukciós versenyek folytatásaként a Divelex Bt. Országos Elektronikai Konstrukciós Versenyt hirdet meg a 2014/15-ös tanévre az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának védnökségével, szponzorok támogatásával, a Divelex Bt. (az egységes építési és mérési feladat kidolgozója és szállítója) szervezésében

14-8-sipos-00Már hagyomány, hogy az ELEKTRONET hasábjain a gazdasági sajtóban megjelent információk alapján, azokat összevetve, röviden áttekintjük a magyarországi elektronikai cégek legnagyobbjainak előző évi gazdálkodását. Így került sor most a 2013. évre

A GfK piackutató cég legújabb elemzése szerint a belföldi értékesítés motorja az elektronikai szektor volt

A 197/2014 (VIII.1) sz. Kormányrendelet szerint nem csak ingyen köteles visszavenni a használt elektromos és elektronikus berendezéseket a gyártó és a forgalmazó, hanem ha a vásárlónak házhoz szállítják az újat, akkor szintén ingyen kell a régi berendezést elszállítani tőle

Az ACAM Gmbh mindig az innovatív megoldások fejlesztésére törekszik a méréstechnikai elektronikában. Az cég által képviselt pikoszekundumos időintervallumon alapuló méréseket alkalmazó áramkörök nagy pontosságuk, alacsony fogyasztásuk mellett versenyképes áraikról ismertek

A KSH adatai szerint az elektronikus fogyasztási cikkek gyártása több mint 25%-kal bővült. A közúti gépjármű gyártásában 32%-os volumennövekedést mértek

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény