A pazarlás nemcsak a Nyugat sajátsága
A tokiói ENSZ Egyetem (United Nations University – UNU) tanulmányt készített az erkölcsi értékét vesztett elektronikai eszközök további sorsáról. Ebben megállapították, hogy 2014-ben a legtöbb e-szemét – 8 millió tonna – a más területeken is pazarló USA-ban keletkezett. A második helyen Kína áll 6 millió tonnával, míg a harmadik Japán 2,2 millió tonna ilyen hulladékot „termel". Az európai országok közül Nagy-Britannia a legnagyobb e-hulladék-előállító, a ranglista ötödik helyén áll évi 1,5 millió tonnával, ez csak 100 ezer tonnával kevesebb, mint a negyedik helyen lévő Indiáé, amelynek azonban 20-szor annyi a lakosa. Az 1 főre jutó mennyiségben Európa is az élbolyban van: Norvégiában évente 28,4 kg e-szemét jut 1 lakosra, míg Afrika országaiban csupán 1,7 kg. A jelentés szerint évi átlag 2 milliárd tonnával nő az e-hulladék, és 2018-ra nagysága el fogja érni az 50 millió tonnát.
Az e-hulladék mennyisége a világon
A legnagyobb e-hulladék-termelők a világon (font/fő)
A legnagyobb e-hulladék-termelés 2014-ben (kg/fő)A kutatás a Eurostat adataira hivatkozva 125000 tonna e-hulladékot jegyez Magyarország neve mellett, ami 1 főre vetítve 12,6 kilónyi, szemétre vetett mosógépet, tévét vagy izzót jelent. Ez a régiót tekintve akkor is szép teljesítmény, ha abszolút értékben bőven elmaradunk az oroszok 1,2 millió vagy a lengyelek majdnem 400000 tonnájától, mivel az átlagos magyar fogyasztót csak a cseh előzi meg a maga 14,8 kilónyi elektronikus szemetével.
Ami az összetételt illeti, a világszervezet kutatással és posztgraduális képzéssel foglalkozó globális intézményének szakemberei kimutatták, hogy az e-szemét 60%-át az otthoni és vállalati felhasználásban is előforduló elektromos eszközök adják. Ezen belül 3 millió tonnát tesznek ki a kisebb méretű informatikai termékek (telefonok, számítógépek, nyomtatók), míg a különféle méretű és célú képernyők mennyisége ennek több mint duplájára rúg. A dokumentum megállapítja, hogy az ICT-iparra jellemző, gyors ütemű termékfejlesztés, az egyes termékek gyors kifutása és miniatürizációja egyaránt hozzájárul az e-hulladék mennyiségének növekedéséhez. Ez annál is inkább igaz, mert az új informatikai trendek nyomán egyre több készülék (testen hordható okoseszközök, egészségügyi IT stb.) kvalifikálja magát az „elektromos vagy elektronikai eszköz" kategóriába.
Csak egyhatod kerül vissza a láncba
Az e-hulladék világszerte értékes „városi bányát" képez, az újrahasznosítható anyagok hatalmas potenciális tárházát. A kidobott több millió tonna mobiltelefonnal, hűtőszekrénnyel és egyéb elektronikai eszközzel 300 tonna arany, palládium és 1000 tonna ezüst vész kárba. Ezek összértéke mintegy 52 milliárd dollárra tehető. Kárba vész továbbá 16 millió tonna vas és 19 millió tonna réz is, mivel az eszközök nem kerülnek be az újrahasznosítási programokba.
Miközben a leselejtezett elektromos berendezéseknek világszerte csupán a 16%-át – 6,5 millió tonnát – hasznosítják újra, a maradék 84% a lerakókban végzi. Az oda kerülő összes hulladéknak ez alig 2-3%-a, a talajvizet leginkább fenyegető veszélyes hulladéknak azonban több mint a fele. A mobiltelefonokban, a számítógépes chipekben és a többi e-szemétben ugyanis változatlanul található nagy mennyiségű ólom és higany, s a gyártás során olyan mérgező anyagok is bekerülnek a különféle kütyükbe, mint a kadmium vagy a berillium. Ezek a nehézfémek beszivároghatnak a talajba és az ivóvízkészletekbe, máj- és vesekárosodást okozva, károsítva a mentális fejlődést.
David Malone ENSZ-főtitkárhelyettes, az UNU rektora egyenesen „méregbányának" titulálta az e-hulladékot, melyet veszélyes tartalma miatt különös gondossággal kell kezelni. Éppen ezért az ENSZ Egyetem azt szorgalmazza, hogy a tagállamok hozzanak létre hatékony hulladék-visszavételi és -kezelési infrastruktúrát, egyszersmind fokozzák a harcot a nagy nyereséget termelő, ám súlyos kockázatokat jelentő illegális hulladékkereskedelem megfékezésére. Ma a hivatalos (vagyis állami) szabályozás alá eső visszavételi rendszerekbe az összes hulladék mindössze 13,5%-a kerül vissza – ez még úgy is nagyon kevés, ha figyelembe vesszük, hogy a Föld lakosságának csak kevesebb mint 60%-át érinti valamilyen teljes körű vagy részleges helyi szabályozás.
A begyűjtést tekintve Magyarország (hasonlóan Nagy-Britanniához) az európai középmezőnyben, nagyjából a csehek, a szlovákok vagy a horvátok szintjén áll a teljes mennyiség valamivel több mint egyharmad részével. Az összehasonlításnak természetesen nem ez az egyetlen dimenziója: az átlagos brit háztartás például majdnem kétszer annyi e-hulladékot termel, mint a magyar. Ugyanígy a skandináv országok a kétszer hatékonyabb újrafeldolgozás ellenére sem produkálnak arányosan kevesebb elektronikai szemetet, mint ahogy Óceánia 600000 t e-hulladéka is alig marad el az egyes fogyasztók szintjén az összességében 11,6 millió tonnát kibocsátó Európától.
Mindeközben egyre több magánvállalat is beszáll az e-hulladék kezelésébe: az amerikai Apple már nemcsak az eldobásra ítélt iPhone-okat gyűjti be, hanem más gyártók által készített telefonokat is befogad, s világszerte alakulnak azok a startup cégek, amelyek üzletet látnak a felhasználók és a legálisan működő újrahasznosító cégek összekapcsolásában. Kanada Ontario tartományában pedig az egyik étteremlánc, a Pizza Pizza hirdet minden áprilisban akciót, melynek keretében ingyen pizzaszeletet kapnak azok, akik leadnak egy eldobásra ítélt mobiltelefont.
Ennyi hulladék arany és ezüst van a fiókunkban
Az elmúlt esztendőben csak a németek 100 millió új mobiltelefon-készüléket vásároltak. A régiek jelentős hányada pedig még mindig a fiókok mélyén lapul! A nemzetközi környezetvédelmi hatóság szerint a német otthonokban 85 millió tonnányi e-hulladék található. Ez a hulladéktömeg 21 tonna ezüstöt, 2 tonna aranyat, 765 tonna rezet és még sok más anyagot tartalmaz. Mivel pedig ezek nem kerülnek újrafelhasználásra, a telefonok gyártásához újabb mennyiségek kibányászása szükséges.
Így már érthető, hogy a legnagyobb használtkészülék-felvásárlók nem az újrahasznosítás céljából veszik meg a telefonokat: eladják őket, többnyire fejlődő országokban. Ott azután végleg nyomuk is vész. Újrahasznosításra csupán az elavult készülékek 10%-a százaléka kerül.
Mindezek után a kutatók szerint az elaggott telefonok felvásárlása és újrahasznosítása valójában a viszonteladói kereskedelmen keresztül lenne legegyszerűbben megoldható. Ők uralják ezt a piacot, számukra kifizetődő lehetne ez a tevékenység.
Az is igaz, hogy a vegyészek egyelőre még dolgoznak azon, hogyan lehetne leegyszerűsíteni a mobiltelefonokban lévő fémek és ritkaföldfémek kinyerését. Vannak, akik olyan jogszabályokat erőltetnek, miszerint a gyártók garantáljanak legalább háromesztendős élettartamot a készülékeiknek. Érdekes megközelítés. Gondos ápolás mellett a mobilok bőven használhatók már most is ennyi éven át gond nélkül.
Problémák az újrahasznosítás körül
Az Interpol az elektronikai hulladékok árát tonnánként 500 dollárban határozta meg. Ezt alapul véve 12,5–18,8 milliárd dollár értékű anyag kerülhet ki évente az illegális piacra. Az ENSZ szerint Ghánában és Nigériában üzemelnek a legnagyobb illegális telepek. Bár az európai uniós tagállamokból elvileg tilos exportálni mérgező szemetet a fejlődő országokba, de mindig vannak olyan esetek, amelyek során kikerülik ezt az előírást. Gyakori például, hogy több ezer tonna veszélyes e-hulladékot a kiszállításkor hamisan, akkumulátorként tüntetnek fel.
Az e-hulladék-áramlás fő útvonalaiA kimustrált mobiltelefonok, hűtőszekrények vagy számítógépek többsége Afrikába és Ázsiába kerül, ahol leginkább gyerekek válogatják szét azokat, hogy kinyerjék belőlük a ritkaföldfémeket és más újrahasznosítható anyagokat. Az ENSZ adatai alapján csak Afrikában akár 20 000 gyermeket is foglalkoztatnak ezeken az e-hulladékokat „feldolgozó" telepeken. Ők folyamatosan nehéz munkát végeznek, és mérgező gázokat lélegeznek be.
Érdekesség, hogy Oroszországban több vállalkozás is foglalkozik a KGST-időkben előállított rádióberendezésekben található alkatrészek (elsősorban kondenzátorok, aranyozott csatlakozók, IC-k) felvásárlásával. A honlapok szerint (pl. www.radiodetaliplus.ru) a kerámiakondenzátorok felvásárlási ára típustól függően – azaz a bennük lévő palládium, platina stb. mennyiségével összhangban – 6000 és 72000 rubel (azaz kb. 30000 és 360000 Ft) között mozog. Eladás előtt ajánlatos a kivezetéseket tövig vágni, mert különben 10-20%-ot is veszíthetünk a bolton.
