A tiszaújvárosi Jabil Circuit Magyarország Szerződéses Gyártó Kft. 2023 végén még 3293 főt foglalkoztatott. Idén azonban az elmúlt hónapokban mintegy öt-hatszáz dolgozó távozhatott a vállalattól. Egyes munkavállalókat elbocsátottak, mások önként távoztak, részben azért, mert nem fogadták el a felkínált szerződésmódosítást. A távozók között voltak munkaerő-kölcsönző cégen keresztül foglalkoztatottak is. Itt kell megjegyezni, hogy a Jabil eredményei már 2013-ban is romlottak, árbevétele 3%-kal volt kevesebb mint egy évvel korábban.
A vállalat nem cáfolta a sajtóértesüléseket, de konkrét számokat nem közölt. Azt írták, hogy bérgyártó vállalatként folyamatosan optimalizálniuk kell a működésüket, és a gyártási kapacitást a piaci igényekhez kell igazítaniuk. A vállalat közleménye szerint a vezetőség aktívan dolgozik új ügyfelek bevonzásán, ami kulcsfontosságú lehet a munkavállalók hosszú távú foglalkoztatása szempontjából.
A cég válasza szerint a napenergia-termékek globális és az elektromos járművek iránti európai kereslet csökkenése áll a háttérben. Emiatt több funkciót átszerveznek. A megrendelések visszaesése elsősorban az elektromos autóalkatrészeket előállító gyártósor személyzetét érintette. Ez azért is sajnálatos, mert sajtó információk szerint Tiszaújvárosban készül a BMW i4 típusú villanyautójának egyik kulcsfontosságú alkatrésze – annak az autónak, amelyet a hamarosan megnyíló debreceni BMW-gyárban is terveznek gyártani.
Kép: www.jabil.com