Stratégiai megállapodást kötött az Óbudai Egyetem és az EPAM Systems, Közép-Kelet Európa legnagyobb szoftverfejlesztő vállalata. Az együttműködés keretében a felsőoktatási intézmény új kompetencia központtal és modern laborral bővül, emellett egyedülálló nemzetközi projektmunka lehetőségeket biztosít az egyetem mindhárom képzési ciklusában (BSc, MSc, PhD) jelen levő hallgatói számára. A felek egyúttal a duális képzés elindítását tűzték ki célul, ami hosszú távon is biztosíthatja a minőségi informatikai szakemberképzést
Az 1908. május 7-én, Nürnbergben született Max Grundigot fiatal korától rendkívül érdekelte a kor újdonsága: a rádió, otthon össze is állította saját vevőkészülékét, és elektroműszerész lett. 1930-ban alapította a nevét híressé tevő céget Fürthben. A világcéggé vált családi vállalkozás tulajdonosa hosszú, súlyos betegség után baden-badeni birtokán érte a halál 1989. december 8-án
Minden ötödik gyermek okostelefon- vagy tablettulajdonos, utóbbit ráadásul minden második esetben már hétéves koruk előtt megkapják a kicsik – derült ki a JátékNet.hu Webáruház felméréséből. A kütyüktől való függőség jellemzően kisiskolás korban alakul ki, de a megvonás már akár 1-2 éves korú gyermekek esetében is feszültséget szít a családokban. Karácsony közeledtével sok szülő voksol ugyanakkor a hagyományos játékokra: különösen népszerűek ilyenkor a többszemélyes és interaktív, illetve kézügyességet fejlesztő játékok
Az Epson 11 tagból álló, fix telepítésre tervezett projektorcsaládjának tagjai ideálisak nagyméretű helyiségekbe és hatvan fő fölötti befogadóképességű előadótermekbe egyaránt. Az EB-Z11000 sorozatba tartoznak többek között az Epson első 10 000 lumenes WUXGA felbontású projektorai is
A Magyarországi Elektronikai Társaság mérnöki tervezői és szimulációs rendszerek témában rendezte meg klubdélutánját december 4-én, melyen a világvezető elektronikai tervezőrendszerek hazai fejlesztői, forgalmazói tartottak előadásokat
A Gábor Dénes-díj kitüntetettjei tartottak szakmai ülést a Pannon Egyetemen december 5-én Veszprémben. A látogatás keretében Dr. Friedler Ferenc rektor bemutatta az intézményt, a gazdaság igényeit teljesítő műszaki felsőoktatás struktúráját. Dr. Darvas Ferenc, a klub elnöke kiemelte: A klub fontos célkitűzése, hogy az innováció segítésén túl tevékenysége kiterjed a tehetséges diákok támogatására is. A gazdasági fejlődés és stabil társadalom aligha működhet innováció hiányában, ahogy korunkban az oktatás sem lehet eredményes új módszerek alkalmazása nélkül
Már hagyomány, hogy az ELEKTRONET hasábjain a gazdasági sajtóban megjelent információk alapján, azokat összevetve, röviden áttekintjük a magyarországi elektronikai cégek legnagyobbjainak előző évi gazdálkodását. Így került sor most a 2013. évre
Az NI Hungary Kft. 2009 óta folyamatosan bővülő Mentor Programja a Magyar Üzleti Felelősség Díját (CSR Hungary Díj) nyerte „Közös ügyek – közös felelősség" kategóriában, és a cég az „Az év Cafeteria rendszere" pályázaton is első helyezést ért el a „Cafeteria Panoráma 2015" elnevezésű konferencián, ahol közel ötven cég béren kívüli juttatásainak rendszerét rangsorolták
A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy a NetIQ Sentinel 7.2 szoftver sikeresen elnyerte a Cisco kompatibilitási tanúsítványát, mivel mostantól integrálható a Cisco Identity Services Engine (ISE) szoftverrel. Ennek köszönhetően a két megoldás együttesen hatékonyan segíti a biztonsági események monitorozását és elemzését a szervezeten belül, kiemelt figyelmet fordítva az érzékeny hálózatokhoz és adatokhoz hozzáférő mobileszközökre
Rendezvények / Kiállítások
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments