Az ESET kutatói az előző évekhez hasonlóan elkészítették éves, a számítógépek elleni várható támadásokról szóló trendriportjukat. A tavalyi év során a legnagyobb figyelem az internetes adatvédelem mellett, az androidos eszközök elleni támadásokra és a high-tech malware-ek új hullámára esett. Idén sem kerülnek ezek az irányok a süllyesztőbe, de mellettük a célzott támadásokra, a fizetési rendszerekre és a dolgok internetéhez kapcsolódó támadásokra is érdemes lesz hangsúlyt fektetni. A zsarolóprogramok, mint a fogyasztói számítógépes bűnözés jelentős profitot termelő ágazata, már évek óta problémát jelent, ahogy az év végen felfedezett VirLock kártevő is
Rengeteg újdonságot és a jövőnket meghatározó digitális trendet mutattak be Las Vegasban a nemrég zárult CES keretében. A grandiózus tech show a számok szintjén minden eddigi rekordot megdöntött: 3.600 kiállító, közel 205 ezer m2-en 170.000 látogatónak 20 ezer új terméket, köztük számos, a mindennapi életvitelt jelentősen átformáló technológiai fejlesztést mutatott be. A prímet az okosórák, az önjáró autók, a gigantikus méretű tévék, a viselhető eszközök és az okosotthon alkalmazások vitték
A CES-en tartott előadásában a Samsung Electronics elnök-vezérigazgatója, Yoon Boo-Keun nyílt megoldások alkalmazására és iparágakon átívelő együttműködésre szólította fel a cégeket a tárgyak internetében (Internet of Things – IoT) rejlő lehetőségek kiaknázása érdekében a világ egyik legnagyobb szórakoztató elektronikai szakkiállításán
2015. január elsején lépett hatályba a 2014. évi LXXVI. innovációs törvény, amely létrehozta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalt
A Dell bejelentette megújult termékkínálatát. Új modellekkel bővült az XPS, az Alienware, az Inspiron és a Venue termékcsalád valamint a monitorkínálat is. Az új, stílusos eszközök prémiumkategóriás anyagokból készültek, és a legfrissebb technológiával rendelkeznek
Két nagy szabványosítási szervezet egyesült azzal a céllal, hogy minél hamarabb kialakítsák az idevágó új technológiák globális szabályait
A Huawei több mint száz terméket állított ki a 2015-ös CES szórakoztatóelektronikai kiállításon, beleértve legújabb zászlóshajó okostelefonjait, viselhető okoseszközeit, táblagépeit, mobil- illetve otthoni hozzáférést biztosító eszközeit, okos otthon készülékeit, over-the-top (OTT) megoldásait és járműbe építhető moduljait. A vállalat emellett bejelentette a Hilink kor vízióját: a Huawei stratégiáját, amellyel világszerte teljes körűen integrálható mobil internet megoldásokat kínálhat a fogyasztók számára
A Samsung névjegykártya méretű hordozható SSD-t mutatott be, melyen akár 1 terabájtnyi adat is elfér
A vásárlók évről évre egyre nagyobb összegeket költenek online felületeken, ami nem is olyan meglepő, hiszen ez az egyik legkényelmesebb módja a vásárlásnak, ha el akarjuk kerülni a zsúfolt bevásárlóközpontokat. Azonban az internetes vásárlás nem minden esetben végződik kedvezően a vevők számára
Az új év kezdete kapcsán érdemes áttekinteni a tech szektor legjelentősebb eseményeit az elmúlt évben
Rendezvények / Kiállítások
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments