Az Opel Szentgotthárd Kft., a BKK Közút Zrt. és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház kapták idén a Werner von Siemens Hatékonysági Díjat
Legyen akármilyen csúcsmobilja, szereljenek bele akármilyen durva processzort és akármennyire élethű képet adó kijelzőt, a telefon nem ezektől drága
Az ESET karácsonyi akciójával most a 3 felhasználós ESET Smart Security Home Edition licencet az 1 felhasználós áráért vásárolhatja meg
Új, öntanuló diagnosztikai eljárást, illetve mobil számítógépek szervizelését támogató hardverdiagnosztikai rendszert fejlesztett ki az Aviatronic Repüléstechnikai Fejlesztő Kft. A HADICOR elnevezésű, nyílt forráskódú elemekre épülő rendszer egy interneten elérhető, központi távoli szerverről futtatja a méréseket és teszteket, majd naplózza és egy központi adatbázisban tárolja az eredményeket. A rendszert már több szervizében használja a japán Toshiba cég
A Huawei két új készüléket mutatott be Magyarországon a Veletech mobilkommunikációs és informatikai szakkiállításon: a Huawei Ascend Mate7 prémium verzióját és a Huawei MediaPad T1 8.0 tabletet. Az új Huawei készülékeket az érdeklődők kipróbálhatták a szakkiállításon felállított Huawei standon a hétvégén. Az Ascend Mate7 Prémium 2014. december végétől, a T1 tablet jövő év elejétől lesz kapható Magyarországon
Az új display gyár kifejezetten az Apple igényeit próbálja majd kielégíteni
A legtöbben talán jártunk már úgy, hogy megpróbáltunk felcsatlakozni egy bevásárlóközpontban az ingyenes WiFi hálózatra, de valami mégsem működött. Némi fejvakargatás, majd beletörődés után a legtöbben ilyenkor bekapcsolják a 3G-t, és azon keresztül csatlakoznak a világhálóra, minderre azonban nem feltétlenül lenne szükség. A gond a legtöbb esetben az, hogy az épület tulajdonosai nem ipari WLAN hálózatot telepítenek, hanem úgynevezett „soho" eszközökkel oldják meg a kérdést, azok pedig nem bírják a terhelést
A 3 legígéretesebb magyarországi vagy határontúli magyar startup ingyen szerepelhet kiállítóként Európa egyik legnagyobb, online alapú szolgáltatásokat és azok jövőjét bemutató szakmai eseményen december 9, 10, 11-én! 2014. november 30-án éjfélig várják a szervezők a digitális innovációkat. 400 befektető, Google, Facebook, Yahoo sztárcégek vezetői és a magyar ötletek egy helyen!
A Kaspersky Lab Globális Kutató és Elemző Csapata közzétette kutatási eredményeit a Regin-ről, az első olyan kibertámadási platformról, amely a „standard" kémkedési feladatokon túlmenően képes behatolni a GSM hálózatokba és ott megfigyeléseket végrehajtani. A platform mögött álló támadók világszerte legalább 14 országban törtek fel számítógépes hálózatokat
Nemrégiben arról tudósítottunk, hogy Samsung a BlackBerry segítségével szeretne erősíteni a piacon. A hírek szerint más koncepció is van a cég tarsolyában
Rendezvények / Kiállítások
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments