FőoldalSzerzőinkCikkek megjelenítése címkék szerint: üzlet

A külvilág számára a Nokia egyet jelentett a mobiltelefon gyártással. Pedig a finn cég még a szebb időkben is több lábon állt

Nem csupán diplomát, hanem sikeres szakmai pályájuk alapját kapták a végzett hallgatók, hangsúlyozta köszöntőjében dr. Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora. Kiemelte az intézmény nemzetközi eredményeit oktatás, kutatás és innováció területén. A Pannon Egyetem Mérnöki Karának és Műszaki Informatikai Karának diplomaátadó ünnepségét január 30-án rendezték Veszprémben

A vietnami vámhivatal szerint 2014-ben az ország legnagyobb exportbevételt hozó terméke a mobiltelefon és -alkatrész volt. 2014-ben Vietnam 2,14 milliárd dollár kereskedelmi mérlegtöbbletre tett szert 150,19 milliárd dollár exportbevétel és 148,05 milliárd dollár import után

A Lenovo a Bett edukáció-technológiai rendezvényén jelentette be a legújabb ThinkPad 11e szériát, amely elérhető hagyományos laptop, és a YOGA sorozat jól ismert innovatív, több üzemmódos – laptop, állvány, táblagép és sátor – kivitelben

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a NetIQ Secure Configuration Manager 6.0. Az eszköz ellenőrzi a vállalat rendszereinek beállításait, és jelzi, ha azok eltérnek a megfelelőségi előírásoktól, illetve a legjobb gyakorlatoktól. A megoldás révén így a szervezetek egyszerűen kivitelezhetik és igazolhatják a compliance követelmények teljesítését, legyen szó akár a SOX, a PCI DSS, a HIPAA, a FISMA vagy a NERC CIP és egyéb szabályozások feltételeiről

Körülbelül 30 évvel ezelőtt indult hódító útjára a személyi számítógép, amely átalakította a társadalmunkat és az életünket. A Kaspersky Lab szakértői úgy döntöttek, hogy e jeles évforduló alkalmából a messzi jövőbe tekintenek, és elképzelik, merre fejlődik majd az információtechnológia, hogyan változtatja meg az életünket 2045-ben, 30 év múlva

Az ABB vontatási technológiáinak köszönhetően az USA-ban és Európa legmagasabb hegyvidéki vasútján egyaránt megbízható, energiahatékony vonatok közlekedhetnek

Az elmúlt napokban az elektronikai ipar egyik legizgalmasabb témája volt az a híresztelés, mely szerint a Samsung vezetősége a BlackBerry felvásárlásáról tárgyal. A Reuters híradására a piac kifejezetten hevesen reagált, mivel a hírügynökség csak ritkán fog mellé az ehhez hasonló ügyekben. A kedélyeket gyorsan lehűtötte előbb a két cég cáfoló nyilatkozata, majd a Samsung részletekre is kiterjedő tájékoztatása

A Schneider Electric bemutatta az APC Mobile Power Pack nagy kapacitású és magas hatásfokú külső akkumulátor termékcsaládot, amely a különböző típusú okostelefonok és tabletek - valamint bármilyen USB kábelről tölthető eszköz mobil töltésére szolgál. A kompakt tervezésű, könnyű tápegységek lehetővé teszik, hogy a felhasználók bárhol és bármikor feltölthessék készülékeiket, legyen az egy repülőút vagy egy kirándulás a hegyekben

Közeledik az utolsó kedvezményes jelentkezési határidő! Már csak néhány nap áll rendelkezésére, hogy kedvezményes áron foglalja le helyét az idei IPAR NAPJAI, MACH-TECH kiállítási csokorra! A 2015. január 31-ig bejelentkező kiállítók kedvezményes árakon foglalhatják le területüket!

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény