Lapunk időről időre felkeres olyan, az elektronikában érintett magyar vállalkozásokat, melyek valamely területen élenjárók. Ezzel célunk az, hogy a többi hazai elektronikai cég is okulhasson a tapasztalatokból és a jó példákból. Jelen látogatásunk nem egyetlen vállalkozáshoz, hanem egy klaszterhez vezetett
A Honor csúcskészüléke, a Honor 6+ két hónappal ezelőtt mutatkozott be Kínában, és eddig nem volt biztos, hogy Európában is elérhető lesz. A dupla hátlapi kamerával szerelt telefon iránt azonban akkora az érdeklődés, hogy a gyártó a forgalmazás mellett döntött. A barcelonai MWC (Mobile World Congress) konferencián a Honor bemutatta a Honor 4X-et, melynek szépsége az egyszerűségben rejlik. Nem mellesleg pedig ez az első teljesen 64 bites Honor okostelefon
Magyarországon is elérhetőek az újgenerációs biztonsági termékek, melyeket teljesen újraterveztek, könnyebb használhatóságot, hatékonyabb működést és nagyobb rugalmasságot nyújtó biztonsági megoldásokat kaptak a díjnyertes NOD32® technológia alkotóitól
A már megszokottól eltérően nem az Intel, hanem a Samsung mutatott be elsőként egy új gyártási technológiát
A HyperX bejelentette a HyperX FURY DDR4 memória megjelenését. A HyperX FURY DDR4 az első olyan termékcsalád, amelynek Plug-and-Play funkciói automatikus órajel-növelést biztosítanak az Intel X99 lapkakészletet és Haswell-E processzorokat használó, csúcskategóriás asztali gépek új generációjának. A HyperX FURY DDR4 2133 MHz, 2400 MHz és 2666 MHz órajelű, különböző konfigurációjú, 8 GiB-tól 64 GiB-ig terjedő készletekben érhető el
Kétszer annyi külföldi hagyta el Kínát az elmúlt évben, mint ahányan az országba költöztek – állapította meg a nemzetközi munkaközvetítéssel foglalkozó UniGroup Relocation saját statisztikai adatai alapján
A 2015. február 25-27. között Visegrádon tartott XXII. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum a résztvevőktől érkező visszajelzések alapján elérte célját, nevezetesen azt, hogy olyan fórumot biztosítson a hatóság, a szakma, az önkormányzatok és nem utolsósorban a diákság részére, ahol az energiáról és az innovációról portfolióban beszélünk és konstruktívan gondolkozunk együtt
A Sony Mobile újrapozícionálva a középkategóriás készülékeit bemutatja az Xperia™ M4 Aqua okostelefont, amely a Sony vezető kameratechnológiáit, formatervezését, és kiemelkedő akkumulátor teljesítményét kínálja elérhető áron
A budapesti székhelyű CEU Üzleti Iskolája és Közgazdaság-tudományi Tanszéke az IBM-mel együttműködve új üzleti analitika MSc képzést indít. A több mint kétévnyi előkészítő munkát követően 2015 szeptemberében indul útjára ez az élvonalbeli képzés, amely a maga nemében egyedülálló az egész régióban
A Huawei bemutatta a vállalat okosóráját a Huawei Watch-ot, a TalkBand B2 és a TalkBand N1 viselhető okoseszközeit a Mobile World Congress (MWC) 2015 előestéjén. A Huawei Fogyasztói Üzletága emellett a következő generációs phabletet, a MediaPad X2-t is leleplezte a sajtókonferencián, és bejelentette új, „Dreams Inspire Creativity" („Álmok Ihlette Kreativitás") márkavíziójának elindítását
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments