FőoldalEnergetikaCikkek megjelenítése címkék szerint: verseny

verseny

A hazai versenyen kiemelkedően szerepelt tehetséges fiatalok számos nemzetközi rendezvényen vettek részt és értek el kimagasló sikereket, többek között az EU Fiatal Tudósok Versenyén, a fenntarthatósági olimpián az USA-ban (I-SWEEP), ill. a Nobel-díj átadási ünnepségen

Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetség-kutató és -kiválasztó versenyét, az EU Fiatal Tudósok Versenyét az idén szeptember 17. és 21. között Milánóban rendezték meg, ahol Pázmándi Zsolt Péter kapta meg a különdíjat

Magyarország legnagyobb, több mint ezerhatszáz főt megmozgató, internetről, új technológiákról szóló konferenciáján - az Internet Hungary-n - kínálnak bemutatkozási lehetőséget annak a 8 magyar alapítású startupnak, akiket a jelentkezők közül egy neves és tapasztalt iparági szakértőkből álló szakmai zsűri választ majd ki

A verseny történetében első alkalommal Németországon kívül rendezik meg a FIRST® LEGO® League (FLL) nemzetközi robotikaverseny-sorozat közép-európai döntőjét 2016-ban. A 9-16 éves fiataloknak szóló népszerű megmérettetés fináléjának rendezési jogát a debreceni NI Hungary Kft., a mérés- és irányításautomatizálás terén vezető National Instruments (NI) legnagyobb gyártóközpontjának alapítványa nyerte el. Hét ország legtehetségesebb műszaki érdeklődésű fiataljai mérik össze tudásukat és kreativitásukat jövő márciusban Debrecenben

Az 'Asia Student Supercomputer Challenge' a világ legrangosabb szuperszámítógép-versenyén az amerikai MIT (Massachusetts Institute of Technology) diákjaival azonos díjat kapott a Miskolci Egyetem informatikus csapata

A Konstrukciós Verseny első helyén idén Hollenczer András végzett a győri Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskolából „16 csatornás, vezeték nélküli mozgásérzékelő rendszer PIC mikrovezérlővel" pályaművével

Százhatvan kolléga előtt mutatták be sikeres pályázataikat március 29-én az Eötvös Loránd Fizikai Társulat és az NI Hungary Kft. által közösen meghirdetett Fizikatanári myDAQ pályázat nyertesei az Országos Fizikatanári Ankéton. A feladat olyan kísérletsorozatok kidolgozása volt szenzorok és a National Instruments myDAQ nevű mérőeszköze segítségével, amelyek a kísérleti adatok rögzítésével és digitális leképezésével egy, a hagyományosnál vonzóbb tanulási módot kínálnak a modern technológiával együtt felnövekvő generációnak. A szervezők tervei szerint jövőre tanárokból és diákokból álló teamek számára hirdetik meg a pályázatot

A CEE Women Startup Competition keretében 11 női startup csapat látogatott Budapestre és mutatta be projektjét a Prezi House of Ideas előadótermében

Az ELEKTRONET-ben is meghirdetett, 2015. április 17-18-án a Divelex Bt. által szervezett és immáron 18. alkalommal megrendezendő Országos Elektronikai Konstrukciós Verseny első napján az egységes építési és mérési feladat kerül sorra, amelyet egy iskolai helyszínen, a Bolyai János Műszaki Szakközépiskolában rendeznek meg. A második nap házigazdája az Újpesti Ipari Parkban található BHE Bonn Hungary Electronics Kft. lesz. Ekkor mutatják be a zsűri és az érdeklődők előtt a pályaműveket. Ezen a nyilvános napon a szponzorok bemutathatják, népszerűsíthetik vállalkozásaikat, ezzel is közelebb kerülve az oktatási intézményekhez, ill. a jövő szakembergárdáját adó, jelenleg középfokú intézmények tanulóihoz

Sikerrel zárult az EFH Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Alapítvány által meghirdetett, és a Miniszterelnökség fővédnökségével megvalósuló TiJöttök! Innovációs Projekt Verseny első fázisa. Több, mint félszáz pályamű érkezett az innovációs versenyre az ország minden részéről. A szakmai zsűri mindhárom kategóriában megnevezte az általa legígéretesebbnek talált indulókat

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény