FőoldalÜzletMagyar különdíjas az EU Fiatal Tudósok Versenyén
2015. szeptember 29., kedd ::

Magyar különdíjas az EU Fiatal Tudósok Versenyén

Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetség-kutató és -kiválasztó versenyét, az EU Fiatal Tudósok Versenyét az idén szeptember 17. és 21. között Milánóban rendezték meg, ahol Pázmándi Zsolt Péter kapta meg a különdíjat

A 25 ezer, 15-20 év közötti európai fiatalból kiválasztott EU-döntősök között Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség által, a 2014/2015. évben megrendezett 24. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny négy első díjas pályázatának készítője képviselte. A magyar delegációt Ivánka Gábor, bírálóbizottsági tag vezette.

A négy lépcsős európai ifjú tudósok versenyének első két fordulóját a résztvevő országok bonyolítják, ahonnan a kiválasztott legjobb 2-4 pályamunkáról a nemzetközi bírálóbizottság mond véleményt. Ezt követően a kiválasztottak háromnapos, kiállítással egybekötött prezentáción vesznek részt, ahol a nemzetközi zsűri személyes konzultációk során alakítja ki a végleges sorrendet.

Az idei európai döntőre 39 ország versenyzőit hívták meg. A milánói döntőn 103 projekt közül, a 20 éves fiatal, Pázmándi Zsolt Péter (a budapesti Mechatronika Szakközépiskola végzős diákja), az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban végzett kutatómunkája részesült a különdíjban, ennek eredményeként egy brit kutatóintézet (Culham Centre for Fusion Energy) egy hétig vendégül látja Zsoltot. A díjat Lina Tomasella, tudós, a zsűri olasz elnöke adta át Zsoltnak.

Zsolt projektje egy professzionális, egyben költséghatékony, nyomkövető TPC detektor építése, illetve az ehhez szükséges kiolvasórendszer, a teljes szoftver és minden egyéb elektronika megtervezése, legyártása, beüzemelése volt. A legérdekesebb lépésnek a szálak megfeszítése és elhelyezése bizonyult. A TPC-ben biztosítandó homogén elektromos teret azonos távolságra elhelyezett réz szalagokkal érte el a fiatal, amit a plexi doboz belső oldalára ragasztott rá. A réz csíkok között konstans feszültségkülönbséget biztosított egy ellenálláslánccal. Számos különböző méréssel vizsgálta a pályázó a detektor működését: a jelenlegi gázminőséggel (ezer molekulából maximum egy oxigén) 10 cm magasságig lehet detektálni a részecskéket 2 dimenzióban.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény