FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: verseny

verseny

Innovation Hungary 2016 néven rendeznek versenyt az Internet Hungary szervezői az év leginnovatívabb KKV- és startup projektjei részére. A legjobbak amerikai bemutatkozási lehetőséget, médiamegjelenést és készpénzt is nyerhetnek, összesen egymillió forint feletti értékben! A nyolc döntős projekt számos külföldi és hazai szaktekintély előtt mutatkozhat be az őszi Internet Hungary konferencián, szeptember 27-én

Elérheti az 50 ezer dollárt a program első szakaszában elnyerhető jutalmak összege, amelyet a Kaspersky Lab a kutatóknak ajánlott fel

A Magyar Innovációs Szövetség a 25. évi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobbjainak – nyilvános eredményhirdetést követően – közel 2 millió forint ösztöndíjat osztott ki a Magyar Tudományos Akadémián. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke, a szervezőbizottság elnöke az elmúlt 25 év eredményeiről tartott előadást

A Divelex Bt. szervezésében, az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának védnökségével került megrendezésre az idei Országos Elektronikai Konstrukciós Verseny. Helyszínéül a korábbi évekhez hasonlóan a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Szakközépiskolája és a BHE Bonn Hungary Elektronics Kft. Újpesti Ipari Parkban található telephelye szolgált

A több mint 100 pályázó közül továbbjutott 69 magyar fiatal mutatta be a kidolgozott tudományos, ill. műszaki projektjeit, melyek a május 30-i, de 10 órakor kezdődő jubileumi rendezvény után tekinthetők meg a Magyar Tudományos Akadémián

Óriási érdeklődés mellett indult el a Lenovo Magyarország által szervezett Lenovo Y kupa, amely a magyar gamereknek nyújt lehetőséget a nagyközönség előtti megmérettetésre, illetve fődíj megnyerésére. A négy online selejtezőből, négy helyszíni elődöntőből és egy végső budapesti döntőből álló gamer versenysorozat első helyszíni elődöntőjét a PlayIT budapesti eseményén, április 30-án, vasárnap tartották meg, ahol az online selejtező során továbbjutott 2 legjobb CS:GO és LOL csapat mérkőzött meg egymással

Kiélezett küzdelemmel zárult a Bosch által három éve életre hívott Go-Kart, Go-Bosch! verseny, ahol nyolc felsőoktatási intézmény tíz csapata a Bosch termékeinek és innovatív technológiáinak felhasználásával intelligens gokartokat épített. A feladat bonyolult volt: a hazai műszaki felsőoktatás legtehetségesebb diákjai a Boschtól kapott vadonatúj gokartokat szerelték fel a jövő technikáival, szenzorokkal, kamerákkal és radarokkal

Élmény és innováció, intelligencia és bátorság találkoznak tíz elszánt csapat küzdelmében a Bosch campuson április 23-án. Ahogy a jó gokart-versenyzőkből felnőtt korukban kiváló pilóták lesznek, úgy a ma önjáró gokartot fejlesztő tehetségek egyszer igazi önvezető járműveket fejleszthetnek majd. A Go-Kart, Go-Bosch! harmadik, egyben záró évadának utolsó felvonásában az egyetemisták megidézik a jövőt

A győri XMEDITOR szakkommunikációs cég által már hetedszer meghirdetett egyetemi-főiskolai nemzetközi autóépítő verseny idén is a nyár egyik legkiemelkedőbb autóipari találkozóhelye lesz

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény