FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: verseny

verseny

A Jaguar I-PACE eTROPHY bejelentette, hogy az innovatív technológiák vezető fejlesztőjével, az ABB-vel kötött megállapodása értelmében a Jaguar I-PACE eTROPHY új versenyévadának hivatalos járműtöltési partnere az ABB lesz

A Magyar Innovációs Szövetség 2018. október 2-án, az Ericsson Magyarország székhelyén 28. alkalommal hirdette meg középiskolások számára, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az M5 Csatorna közreműködésével, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, az NKFI Alapból

Az Európa Unió által évente szervezett, legjelentősebb és legrangosabb tehetség-kutató és -kiválasztó versenyt, a Fiatal Tudósok Versenyét  melyre a világ 38 országából érkeztek fiatalok  az idén szeptember 14. és 19. között Dublinban rendezték meg, ahol az egyik magyar fiatal megkapta a különdíjat

Az idei évben Kínában, Chongqing-ban került megrendezésre a 33. Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Verseny (China Adolecents Science and Technology Innovation Contest) 2018. augusztus 14-e és 20-a között. A megmérettetésen Magyarországot Laufer Tamás Jónás, a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 3. helyezettje képviselhette, aki a MATEHETSZ támogatásával, a Nemzeti Tehetség Program keretében utazott ki a versenyre

A Clavicont, a DiabTrend, a HepC, és a Spicy Analitics csapata is bekerült a 60.000 euró összdíjazású, EIT Health által meghirdetett startup verseny 25 legjobbja közé. A Clavicont egy neurológiai és pszichológiai diagnózisok felállítását támogató eszközt dolgozott ki, mely a Parkinson kór kezdeti tüneteit is ki tudja mutatni, a DiabTrend, egy olyan, cukorbetegek számára készült okos naplózó alkalmazást fejlesztett ki, amely az adatok folyamatos elemzésével felügyeli a vércukorszintet és figyelmeztet annak veszélyes változásaira, a HepC a Hepatitis B és C vírusa ellen küzd. A szintén továbbjutó adatbányász startup, a Spicy Analytics egészségügyi adatgyűjtéssel és a komplex adatokon nyugvó, szofisztikált módszertanok segítségével történő adatelemzéssel és modellezéssel, továbbá piackutatással és alkalmazásfejlesztéssel, valamint a klinikai kutatások támogatásával foglalkozik

72 ország, több mint 400 fiatal tudós-jelölttel képviseltette magát a londoni Forum-on, Magyarországról Szabó Gabriella, a 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjazottja lehetett jelen. Az LIYSF célja, hogy a fiatalok megosszák egymással eddigi tudományos munkáikat és új ötleteket meríthessenek neves tudósok, világhírű professzorok előadásaiból

A zsenialitást méltató eseményén az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) bejelentette a 2018-as EIT-díj 41 jelöltjét, akik között három magyar is szerepel. A kiválóság Európa-szerte egyre növekszik, és a jelölt vállalkozók több mint 40%-a nő

A 27. alkalommal meghirdetett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb, legtehetségesebb fiatal feltalálóinak és tudósainak 10 díjat, 2 különdíjat és a díjakkal járó közel kétmillió forint ösztöndíjat osztott ki a június 5-ei eredményhirdetésen versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség, Dr. Pakucs János a szervezőbizottság elnökének aktív közreműködésével. A leglátványosabb pályaművek kétnapos kiállításon tekinthetők meg az Ericsson Magyarország székházában

Több országból is érkeztek trónkövetelők, de idén sem sikerült megdönteni az Óbudai Egyetem Bánki Karának egyik csapata által, híd kategóriában felállított világcsúcsát a RECCS Tésztahíd-építő Világbajnokságon május 24-én. Ebben az évben hat ország fiatal mérnökei mutatták meg szakmai kreativitásukat két – híd és tartó – kategóriában megméretve magukat. Híd kategóriában a román, tartó kategóriában pedig a török színekben versenyző csapat állhatott a dobogó felső fokára

Hazaérkezett Pittsburghből (Pennsylvania, USA) az a magyar fiatal, aki a 2018. május 13-18. között megrendezett Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen (Intel ISEF) vett részt. Az idén már több mint 1800, 21 év alatti fiatalt hívtak meg a rendezvényre, 75 országból

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény