FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: kutatás

kutatás

Nemzetközi és hazai szakértők, vezető politikusok és gazdasági döntéshozók részvételével rendezi meg a think.BDPST konferenciát az Antall József Tudásközpont, együttműködésben a Külgazdasági és Külügyminisztériummal és a Nemzetközi Visegrádi Alappal – jelentette be Antall-Horváth Veronika, a Tudásközpont V4 és KEK irodájának vezetője, a think.BDPST főszervezője az ENSZ égisze alatt rendezett ITU Telecom World konferencián. A think.BDPST fővédnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere

A 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban a kutatás-fejlesztés (K+F) csak akkor támogatható, ha annak eredményeképpen új termék születik. Ha ez elmarad, akkor vissza kell fizetni a támogatást

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 25. alkalommal hirdette meg középiskolások számára, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az MTVA közreműködésével, 2015. szeptember 30-án, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) Konferenciatermében

A hazai versenyen kiemelkedően szerepelt tehetséges fiatalok számos nemzetközi rendezvényen vettek részt és értek el kimagasló sikereket, többek között az EU Fiatal Tudósok Versenyén, a fenntarthatósági olimpián az USA-ban (I-SWEEP), ill. a Nobel-díj átadási ünnepségen

Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetség-kutató és -kiválasztó versenyét, az EU Fiatal Tudósok Versenyét az idén szeptember 17. és 21. között Milánóban rendezték meg, ahol Pázmándi Zsolt Péter kapta meg a különdíjat

Október 6-án veszi kezdetét Velencében a Pianeta Acque Expo BlueDrop vagyis Kék Cseppnek hívott szakmai hete. A rendezvényen kiemelt szerepet kap majd a Greenion technológia is. A számos területen alkalmazható légtisztító berendezés képes akár 50%-al csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátás mértékét

A magyarországi vezető ipari cégeket (MOL, Audi, Continental, Ericsson, LEGO, NI) tömörítő Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) átfogó kampányt és programokat indít a munkapiacon tapasztalható egyre súlyosabb mérnökhiány ellensúlyozásásra. Általános és középiskolai programokkal, felmérésekkel, közösségimédia-aktivitással célozzák meg az arra fogékony fiatalokat, valamint társadalmi egyeztetést folytatnak. Friss attitűdvizsgálatuk cáfolja a mérnöki szakmával kapcsolatos sztereotípiákat, ugyanakkor nem minden tekintetben igazolja a valós munkaerő-piaci viszonyokat. Jelenleg is 4 ezer nyitott mérnöki pozíció van az országban, amelyek betöltésével a termelés milliárdokkal növekedhetne

A Kutatók Éjszakája idei programjaira 2015. szeptember 25-én kerül sor. A fesztivál egyik helyszíne a Science Parkban, az Ericsson Kutatás-fejlesztési Központjában lesz, ahol a 24. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb pályamunkáival ismerkedhetnek meg a látogatók. A kiállítást az Ericsson Magyarország Kft., mint a Kutatók Éjszakája nagyvállalati partnere és az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny egyik szponzora biztosította

2015. július 22. és augusztus 5 között a London International Youth Science Forum (LIYSF) immár 57. alkalommal került megrendezésre. A programok helyszínéül az Imperial College of London szolgált. 64 ország, majdnem 430 fiatal tudós-jelölttel képviseltette magát a rendezvényen. Magyarországról Bálint Karola, aki a Magyar Innovációs Szövetség által rendezett, idei Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen 3. helyezést ért el „ShopMap, avagy tablet a bevásárlókocsin" című pályamunkájával. Karola a Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégiumban érettségizett

A Bosch megnyitotta Budapesten a cégcsoport második legnagyobb európai autóipari fejlesztési komplexumának új központi épületét. A technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója összesen 32 milliárd forint beruházással korszerűsítette és bővítette a Bosch magyarországi központjának és a Budapesti Fejlesztési Központnak helyet adó létesítményt

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény