FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: kutatás

kutatás

A UC Berkeley, az MIT és a University of Colorado kutatói nemrégiben bejelentették, hogy a világ első olyan mikroprocesszorát fejlesztik, amely elektronokat és fotonokat egyaránt használ a működéshez. A mérnökök két, több mint 70 millió tranzisztort és 850 fotonikus komponenst tartalmazó processzormagot helyeztek el egy 3×6 milliméteres lapkán. Az új lapka a fejlesztők szerint mérföldkő az üvegszálas kommunikációs technológia történetében, mivel az első olyan processzor, amely fotonikus I/O egység segítségével kommunikál más lapkákkal, így lényegesen megnöveszik a feldolgozás és a kommunikáció sebessége

A Bosch magyarországi tevékenységének minden területén két számjegyű árbevétel-növekedést ért el 2015-ben. Beleszámítva a nem konszolidált vállalatok árbevételét és a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységeket is, 2014-hez képest 16 százalékkal, 959 milliárd forintra növelte teljes magyarországi árbevételét. Ugyanebben az időszakban a magyar piacon realizált forgalom 23 százalékkal nőtt, összesen 246 milliárd forintra

A Gemius évek óta kutatja a mobileszközök felhasználóinak szokásait. 2016-ban sincs ez másképp, az évente közzétett gemiusMobileTracking kutatás átfogó képet ad arról, hogy mi magyarok mit és hogyan fogyasztunk az okostelefonokon és tableteken

A 2015-ös „Év befektetője” hét kategóriában kiosztott díjátadó ünnepségén az ”Év K+F beruházója” elismerést a Robert Bosch Kft. kapta. A díjat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át Oliver Schatznak, a Bosch Budapesti Fejlesztési Központ vezetőjének

Továbbra is az okostelefonok dominálják a hazai mobiltelefon piacot – már a magyarok 88 százalékának van ilyen típusú készüléke, sőt a 16-24 éves korosztály körében szinte mindenki okostelefont használ (96%) – derült ki abból a most publikált kutatásból, amelyet az Ipsos piac- és közvélemény-kutató cég a Huawei számára készített a hazai mobiltelefon használók és potenciális vásárlók körében. A felmérést a 16 és 50 év közötti 200 fős országos mintán végezték el online, 2016 januárjában

Ismét feltaláltak egy olyan adathordozó eljárást, amellyel az adatokat extrém hosszú ideig meg lehet őrizni

A Micron 3D NAND lapkáinak köszönhetően a személyi számítógépekhez készülő SSD-k kapacitása meghaladhatja a 10 terabájtot

Az EDRS 1,8 Gibit/s-os sebességgel továbbítja az adatokat a műholdak között

1946. február 6-án Bay Zoltán fizikus és kutatócsoportja saját fejlesztésű radarral, a világon egyedülálló eljárással mérte meg a Föld-Hold-távolságot, ez a kísérlet alapozta meg a rádiócsillagászat tudományát

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény