FőoldalÜzletVáltoznak a K+F támogatás feltételei
2015. október 07., szerda ::

Változnak a K+F támogatás feltételei

A 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban a kutatás-fejlesztés (K+F) csak akkor támogatható, ha annak eredményeképpen új termék születik. Ha ez elmarad, akkor vissza kell fizetni a támogatást

Az MTI híradása szerint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a Piac&Profit szaklap által rendezett konferencián Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára államtitkár kitért arra is, hogy a vissza nem térítendő támogatásokhoz a 3 éves fenntartási időszakra létszámbővítést is vállalni kell. Ahhoz, hogy a cégek ne trükközhessenek, az induló létszámnál a bérelt és a saját munkavállalókat egybe kell számítani. Így a bérelt munkavállalókat nem lehet – létszámbővítés címén – átvinni saját alkalmazásba.

A jelenlegi támogatási időszakban a támogatások többsége újraiparosításhoz és a fenntarthatósághoz kötődik – mondta az államtitkár. Így jut például 270 milliárd forint kapacitásbővítésre, aminek a fele már elkelt. A kormány a hátrányos területeken szabad vállalkozási zónák létrehozását határozta el, ahova így több támogatás jut, mint a fejlettebb országrészekbe. Fő szabály szerint a nagyvállalatok nem kaphatnak támogatást, viszont a beszállítói integrációban való szerepük támogatható.

Az autóiparban, a gépgyártásban és az elektronikai gyártásban lesz erre lehetőség, de vállalni kell a beszállítók számának a növelését is – ismertette a részleteket az államtitkár. Az ipari parkok, valamint a logisztika támogatására 4,5 milliárd forint jut. Ez utóbbiak körében követelmény a létszám jelentős bővítése, de saját logisztikai fejlesztéseikhez támogatáshoz juthatnak a feldolgozó cégek is.

A gazdaságfejlesztési operatív program (GINOP) fejlesztési irányairól tartott előadásában dr. Szabados Zsuzsa, a Nemzetgazdasági Minisztérium kiemelt és innovációs osztályának vezetője elmondta, hogy a kkv-k támogatására például 480 milliárd, a kutatás-fejlesztés támogatására pedig 527 milliárd forint jut 2020-ig. Az idén 70 kiírás jelent meg 800 milliárd forint keretösszeggel. Ebből például 50 milliárdhoz jutnak a kutatás-fejlesztést vállalók, támogatható a létrejött új termék sorozatgyártása és piaci bevezetése is.

A megszületett új termékek szabadalmaztatására – iparjogvédelemre – pedig 1 milliárd forint jut idén. A támogatás 100 százalékos és 1-6 millió forint igényelhető. Szintén idei kiírás az az 50 milliárd forintos keret, amely a versenyképesség növelését szolgálja. Itt a támogatás intenzitása 50-80 százalék lehet, az összege pedig 500 milliótól 4 milliárd forintig terjed – ismertette a részleteket az osztályvezető.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény