huawei

A vállalatok informatikai fejlesztései során négy területre, a mobil szélessáv, a felhő alapú számítástechnika, a Big Data és a „tárgyak internete" (IoT – Internet of Things) korszerűsítésére koncentrálnak – áll a Huawei most nyilvánosságra hozott elemzésében

A berlini IFA kiállításon a világ vezető készülékgyártói mutatták be az idei Karácsonyra szánt termékeket. A teljesség igénye nélkül a Sony, a Lenovo és a Huawei eszközeit mutatjuk be

Az EU Digital Agenda 2020 hazai vonatkozásait a világ egyik legnagyobbja, a Huawei Technologies is segíteni kívánja

A Huawei közzétette a vállalat Fogyasztói Üzletágának idei, első féléves eredményét. Az adott időszakban a Huawei összesen 64,21 millió készüléket szállított ki, amelyből az okostelefonok száma elérte a 34,21 milliót. Ez az előző üzleti évhez képest jelentős, 62 százalékos növekedést jelent

Az IDC „Mobile Phone Tracker" 2014. II. negyedévi felmérése szerint a kínai gyártók előretörésének vesztese egyértelműen a még mindig piacvezető Samsung

A legmodernebb 4G-s és 5G-s mobiltávközlési technológiát tanulmányozzák magyar fiatalok a Huawei shenzheni központjában

Az MTI híre szerint Huawei LTE mobilhálózattal fedik le az országot

A Huawei új 4G LTE okostelefonját egyedülálló design, rengeteg fotós újítás, hipergyors kapcsolódás és elképesztő akkumulátor teljesítmény jellemzi

A Huawei a barcelonai Mobil Világkongresszus (MWC) nemzetközi célközönsége után 2014. április 19-én, a Vele-tech kiállításon először mutatta be Magyarországon a sikeres Ascend termékcsalád legújabb okostelefonjait és táblagépét. A készülékek bemutatása mellett a Huawei ismertette a vállalat globális fogyasztói üzletágának, a Huawei Device 2013. évi üzleti eredményeit

A Huawei globális árbevétele 238–240 milliárd jüant (kb. 8 700 MrdFt) ért el tavaly, ami körülbelül nyolc százalékos (dollárban számítva 11,6 százalékos) növekedést jelent az előző évi adatokhoz képest
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
National Instruments
-
A pendrájv sem csodaszer!




