huawei

A Huawei fogyasztói üzletága a mai napon bejelentette, hogy az idei évben több mint 100 millió okostelefont szállított le, így megerősítve pozícióját a világ három vezető okostelefongyártója között. Az elmúlt 5 évben a Huawei okostelefon kiszállításai több mint 3000 százalékkal növekedtek a 2010-ben elért 3 milliós értékhez képest. Ezen felül a vállalat idén 30 százalékkal növelte közép- és felsőkategóriás készülékeinek kiszállítását: idén szeptemberben például 4 millió P8, 7,5 millió P7 és 6,5 millió Mate7 okostelefon talált gazdára

A Honor fényes ünnepséggel és több bejelentéssel ünnepelte második születésnapját. A shenzheni (sencseni) sportközpontban tartott eseményen a márka megmutatta elköteleződését folyamatosan növekvő rajongói bázisa iránt, és több új telefonverzió bemutatása mellett azt is bejelentette, hogy belép az intelligensháztartás-piacra

A Huawei fogyasztói üzletága 2015-ben is folytatta közép- és felsőkategóriás termékekre fókuszáló stratégiáját, amely keretében idén több prémium kategóriás eszközt mutatott be világszerte, csakúgy, mint 2014-ben

Huawei Labor és Akadémia létesül a győri Széchenyi István Egyetemen 2016-ban, amelynek megvalósulásához a Huawei mintegy 100 millió forint értékben nyújt támogatást. Az Akadémia létrehozásának célja a hazai felsőoktatás versenyképességének növelése, közvetlen kapcsolat létrehozása az oktatás szereplői és az ipar között, gyakorlat- és piacorientált képzést biztosítva a résztvevőknek. A jövő évben létrejövő intézményben a Huawei megosztja a legújabb távközlési- és infokommunikációra vonatkozó oktatási anyagait, az érintett tanároknak továbbképzést biztosít, továbbá angol nyelvű szakmai előadásokat is indít

A Honor X2 phablet 7 hüvelykes, HD felbontású IPS kijelzővel felszerelve, alig vastagabb, mint 7 milliméteres vázban, kettős SIM foglalattal és 4G/LTE adatátviteli képességgel érkezik Európába

Októberétől két újabb felsőkategóriás termék érhető el a Huawei hazai kínálatában: a P8 okostelefon Prémium verziója és „nagytestvére", a P8 Max

A Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) budapesti konferenciáján kedden tartották a „szélesebb sávon a jövőbe" fórumot a Huawei szervezésében

Októbertől újabb termékek érhetőek el Magyarországon a Huawei kínálatában: a 4G LTE-képes Y5 és Y6 okostelefonok

A G Data szakértői több mint húsz különböző típusú kínai okostelefonon találtak előre telepített kémprogramokat. A Lenovo, a Xiaomi és a Huawei készülékei is érintettek, de a vírusvédelmi cég szakértői szerint nem a gyártók, hanem a kereskedők telepítették a kártevőket a Németországban forgalomba kerülő készülékekre

A Huawei az IFA-n mutatta be a Mate sorozat legújabb zászlóshajóját, a Mate S okostelefont
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments