FőoldalÜzletGyászos volt 2015 a tabletgyártóknak
2016. február 10., szerda ::

Gyászos volt 2015 a tabletgyártóknak

Az IDC adatai szerint éves szinten újabb súlyos recessziót könyvelhet el a globális táblagéppiac. A lecsatolható billentyűzetű hibrid modellek iránt mindeközben egyre nagyobb a kereslet

Az amerikai piackutató cég korábbi becslésénél is jóval kevesebb, mindössze szűk 207 millió táblagép talált gazdára tavaly. Az éllovas gyártók többsége alulteljesítette még a globális átlagot is.

Érdekesség, hogy a néhány éve még nem is létező lecsatolható billentyűzetes kategória mostanra komoly lendületet vett. Utóbbiakból a teljes piac méretéhez képest még mindig viszonylag csekély mennyiség, 8,1 millió darab kelt el, ám ez több mint a duplája a 2014-es eredménynek. Ennek köszönhető, hogy a táblagépek világszinten „csak" 10,1 százalékos forgalomcsökkenést szenvedtek el tavaly. Ha csak a hagyományos tableteket néznénk, akkor további 11 százalékkal mélyebb lenne a szakadék.

2015 utolsó negyedéve, azaz az ünnepi szezon sem tudott fordítani a lefelé mutató trenden, sőt a maga 13 százalék feletti zsugorodásával még rontott is a végeredményen. Ez az időszak egyébként sok szempontból más volt, mint a megelőzőek. Egyrészt ekkor választhattak először mindhárom nagy platform, az iOS, az Android és a Windows operációs rendszerével futó lecsatolható eszközök között a fogyasztók. Az IDC szakértői szerint ebből leginkább az Apple és a Microsoft jött ki jól. Az ünnepi időszak sztárgyártója azonban egy harmadik szállító lett. Az Amazon ugyanis hatalmasat robbantott az új Fire tabletcsaládjával, azon belül is a képességeihez képest hihetetlenül olcsón adott, 50 dolláros alapmodellel. A cég kis túlzással szinte csak ebben az időszakban értékesített táblagépet, így ennek megfelelően az időszak harmadik legnagyobb gyártója lett.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény