huawei
Az ausztrál kormány kizárta a National Broadband Network (NBN) nevű pályázatból a Huawei-t, mondván biztonsági aggályok merültek fel a kínai társasággal kapcsolatban
Gao Jian, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete szerint a beruházás a Kína és Magyarország között egyre erősödő gazdasági kapcsolat jele
A Huawei közleménye szerint az új központot Milánó egyik elővárosában építik fel, s a fő feladata a jövőbeli technológiák és az új infrastruktúrák kifejlesztése lesz. 2015-ig 100 millió euró értékű befektetést akarnak végrehajtani ezen a területen
Elsősorban azokkal a dolgozókkal veszik fel a kapcsolatot, akik az Elcoteq nemrég bezárt üzemében, a Huawei gyártósorain dolgoztak Úgy tűnik, a társaság kizárólag maga akarja megoldani a munkaerő-toborzást, ugyanis a térség munkaügyi központjaiban egyelőre semmilyen munkaerőigényt nem jelentett be. Az idén mintegy száz dolgozót vesznek fel, jövőre pedig várhatóan elérik az 500 fős létszámot
Mint már arról hírt adtunk, a pécsi Elcoteq anyavállalata csődöt jelentett, a Huawei viszont éppen erre a cégre alapozott. Most hivatalosan is bejelentették a stratégiai megállapodását a kínai Huawei Technologies és a Flextronics Global Services között
A kínai Huawei pécsi üzeme három helyett hamarosan egy műszakban termel. A céggel üzleti kapcsolatban álló Elcoteqnél szeptembertől csökkentik a béren kívüli juttatásokat
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments