FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: céghírek

céghírek

Közösen tervez napelemet gyártani a Tesla és a Panasonic, amint a részvényesek jóváhagyják a SolarCity felvásárlását. A két cég között már van együttműködési megállapodás a Nevada államban fekvő Gigafactory kapcsán. A Tesla számára egy kézenfekvő terjeszkedési pontot jelent ez a piac, mivel az autókba szánt telepeket saját maga el tudja készíteni jó áron, másrészt a Gigafactoryban gyárott akkukat értékesíteni is tudja. Itt készülnek a háztartási használatra szánt Powerwall (7 kWh), és az ipari célokra készített Powerpack (100 kWh) akkumulátorok

Folyamatos a Bosch Budapesti Fejlesztési Központjának dinamikus bővülése, hiszen alig négy hónappal az 1500. mérnök köszöntését követően újabb mérföldkőhöz érkezett a vállalat: az 1600. és 1700. mérnök belépése között szinte csak pár hét telt el. Az 1600. belépő dr. Veres Ágnes, a nanotechnológia szakértője. Elmondása szerint korábban egyetemi kutatómunkát végzett, de mindig is vonzotta, hogy nagyvállalatnál dolgozzon. Az 1700. mérnök Braun Péter szoftvermérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végezte tanulmányait, majd azt követően 10 éven egy távközlési óriáscég szakembereként dolgozott

2016. november 1-től Daniel Korioth a magyarországi Bosch csoport vezetője, valamint a Robert Bosch Kft. ügyvezető igazgatója és ezzel együtt felel a bosznia-hercegovinai, a horvát, a montenegrói, a szerb és a szlovén üzleti tevékenységekért is

Egy ír startupot vásárolt fel a Facebook tulajdonában lévő cég. A felvásárlás célja nyilvánvaló: az Oculus saját fejlesztésű kijelzőt tenne VR-szemüvegének egyik következő generációjába, így javítva a termék versenyképességén és élettartamán

Iain Lindsay brit nagykövet jelenlétében Papp László, Debrecen polgármestere, Prof. Dr. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora, valamint Szabó Zoltán, a BT (British Telecom) ügyvezető igazgatója látta el kézjegyével azt a háromoldalú megállapodást, amelyben a felek vállalást tesznek a végzés előtt álló egyetemi polgárság munkavállalói lehetőségeinek elősegítésére. A Debrecenben is irodát fenntartó, a hazai SSC szektor harmadik legnagyobb munkaadója, a BT már eddig is több program során működött együtt a Debreceni Egyetemmel, így az ünnepélyes keretek közt történt megállapodással ez a stratégiai programsorozat bővül

A Nikkei értesülései szerint a megegyezésre még októberben sor kerülhet. A Fujitsu nagyjából 2 ezer dolgozója kerülne át a Lenovóhoz

A Huawei 16 helyet lépett előre az Interbrand most közzétett 2016-os Best Global Brands (Legjobb Globális Márkák) listáján, így tavalyi 88. helyezését 72. helyre javította, amivel a technológiai szektor egyik leggyorsabban növekvő márkája lett. A vállalat márkaértéke az Interbrand szerint közel 5,835 millió dollár, amely az előző évi értékhez képest 18 százalékos növekedést jelent. A Huawei idén harmadszor szerepel a listán, azóta, hogy 2014-ben első kínai márkaként először bekerült az Interbrand által összeállított rangsorba

Néhány hete még csak lapértesülés volt, hogy az Ericsson utolsó svédországi üzemeit is bezárja szerkezetátalakítás miatt, mára sajnálatos valóssággá vált. A cégvezetés bejelentette, hogy megválnak háromezer embertől, köztük irodai dolgozóktól, kutatóktól és fejlesztőktől is

Helyette a mesterséges intelligencia irányában fokozzák erőfeszítéseiket

A HostLogic Zrt. 2016 szeptemberétől csatlakozott a Techwave nemzetközi informatikai szolgáltató cégcsoporthoz. A csatlakozás keretében a Techwave csoport stratégiai befektetőként többségi részesedést vásárolt a HostLogic Zrt-ben. A Techwave Consulting Inc. és a HostLogic Zrt. már több éve stratégiai partnerek, számos területen erősítve egymást. Az új tulajdonosi háttérnek köszönhetően a HostLogic a jövőben még szélesebb körű hazai és nemzetközi informatikai képességet tud ügyfeleinek biztosítani

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény