FőoldalÜzletTényleg bezárja svéd gyárait az Ericsson
2016. október 07., péntek ::

Tényleg bezárja svéd gyárait az Ericsson

Néhány hete még csak lapértesülés volt, hogy az Ericsson utolsó svédországi üzemeit is bezárja szerkezetátalakítás miatt, mára sajnálatos valóssággá vált. A cégvezetés bejelentette, hogy megválnak háromezer embertől, köztük irodai dolgozóktól, kutatóktól és fejlesztőktől is

Az érintett irodák és gyárak több város érintenek, ezek Borås, Gothenburg, Karlskrona, Kumla, Linköping és Stockholm. Úgyszintén megválnak további 900 külsős dolgozójuktól.

A cég elnök-vezérigazgatója, Jan Frykhammar azzal magyarázta ezt, hogy az Ericsson nagy átalakuláson megy keresztül. Egyre többen dolgoznak a cégen belül is a fejlesztésben és szolgáltatások kialakításában és egyre kevesebben a konkrét termékek gyártásában. A mostani lépések a hosszú távú versenyképesség megtartásához szükségesek.

A cégnek 116 ezer munkavállalója van világszerte, ezek közül 15 ezren dolgoznak a svéd részlegnél. A mostani leépítésekkel egy időben a cég azt is bejelentette, hogy a következő három évben ezer mérnököt szeretne alkalmazni a világ több országában.

Forrás

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény