FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: céghírek

céghírek

A biztonsági üzletágától is megválna az Intel

A VimpelCom Ltd. nemzetközi kommunikációs és technológiai vállalat bejelentette, hogy egy több, mint 1 milliárd dolláros szoftverszerződést kötött az Ericssonnal, amelynek hatására a VimpelCom informatikai infrastruktúrája átalakul

Az Epson a fenntartható jövőt támogató megoldásokat az üzleti szektorban is szorgalmazza. Ennek fontosságáról beszélt legutóbb Minoru Usui, az Epson elnöke a Drupa kiállításon, ahol hangsúlyozta, hogy a fenntartható társadalom megteremtéséhez a technológiai újítások is nagyban hozzájárulnak

A francia tulajdonban lévő SICTA cégcsoport, a világ egyik vezető autóipari beszállítója átadta az tavalyi év legnagyobb szabású magyarországi beruházásának számító új, 1500 négyzetméteres irodaépületét, valamint raktárbázisát Felsőzsolcán. A létesítményeket a vállalat 4 millió euró, azaz megközelítőleg 1,2 milliárd forint összértékű beruházás keretében valósította meg a cégcsoport legnagyobb autóipari gyárának, a SICTA Kft.-nek a telephelyén. A SICTA bejelentette továbbá, hogy újabb 12 millió euró, azaz megközelítőleg 3,7 milliárd forint értékű beruházást kíván végrehajtani az elkövetkezendő négy évben a gyártó területének és gyártási kapacitásának további növelése érdekében Felsőzsolcán, és 2016 év végéig újabb 50 fő felvételét tervezik

Az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest többen és sokkal aktívabban használjuk a mobilnetet, az infokommunikációs szektor pedig egyre nagyobb arányt vállal a GDP-ből

Idáig titkolták, hogy 2013-ban korrupció gyanújával indítottak ellene kivizsgálást az amerikai hatóságok

Egy cég életében 25 év már mérföldkő, bizonyítja, hogy terméke, szolgáltatása mérhető piaci értékű, innovációra képes, hogy a konkurenciaharcban az élmezőnyben maradjon, hogy partnereinek mindig újat tudjon adni. A Varinex cég ilyen, jó érzékkel nyúltak alkalmasint átalakításához, mára a magyar piacon fogalommá vált. A negyed évszázados fennállását június 16-án „Kerty Party”-van ünnepelte, amelynek szokásosan Kőszeg utcai főhadiszállása adott otthont

A Christian Koenen Kft. örömmel jelenti be, hogy Juhász György a Christian Koenen Kft. munkatársa lett, hogy erősítse a magyarországi csapatot. Regionális Értékesítési Vezető tisztséget tölt be, és mint ilyen, a kelet-európai piac felelőse

A Huawei pert indított a Samsung ellen az Egyesült Államokban és Kínában, többek között az Észak-Kaliforniai Körzeti Bíróságon és a Shenzeni Középfokú Népi Bíróságon. A per által a vállalat kártérítést követel azért, mert a Samsung megsértette a Huawei szellemi tulajdonjogát, beleértve számos celluláris kommunikációs technológiára és szoftverre vonatkozó szabadalmát, amelyet a Samsung telefonjai alkalmaznak

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a 2015-ös évet új rekorderedményekkel zárta, és bizakodva tekint a jövőbe: a gyártás volumene az előző évhez képest 20%-kal, több mint 180.000 járműre nőtt, és ezzel több mint 65 millió eurós eredményt ért el a vállalat

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény