FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: Járműelektronika

Járműelektronika

Az idei Nyílt Innovációs Kihívás a hálózatba kapcsolt gépjárművek, digitális egészségügy és egyéb ágazatok terén keresi a fejlesztőket

Az eddigi sikeres kiállítások alapján 2016-ban a Hungexpo Zrt. újra megrendezi a járműipar legnagyobb regionális fórumát, ahol minden járműipari ágazat képviselteti majd magát, multinacionális cégek, világmárkák, kis- és középvállalkozások egyaránt jelen lesznek. A kiállítás tematikája lefedi a járműgyártás teljes folyamatát, minden szegmensét a gyártási folyamatoktól, rendszerektől, üzemi berendezésektől és beszállítói szolgáltatásoktól kezdve, az autógyártásban használható informatikai megoldásokon és ipari szolgáltatásokon át a szakember képzésig

A Bosch magyarországi tevékenységének minden területén két számjegyű árbevétel-növekedést ért el 2015-ben. Beleszámítva a nem konszolidált vállalatok árbevételét és a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységeket is, 2014-hez képest 16 százalékkal, 959 milliárd forintra növelte teljes magyarországi árbevételét. Ugyanebben az időszakban a magyar piacon realizált forgalom 23 százalékkal nőtt, összesen 246 milliárd forintra

„A jövő autói – Vezetőnélküli autók fejlesztése Magyarországon” címmel rendezett konferenciát a Nemzetgazdasági Minisztérium, a MAGE és a Budapesti Műszaki Egyetem társrendezésében. A Műegyetem dísztermében folyó konferencia alatt az egyetem épülete előtt, a rakparton kiállításon ismerkedhettek a résztvevők az élenjáró fejlesztők-gyártók működő prototípusaival

A Schneider Electric és az ELMŰ bejelentették együttműködési megállapodásukat. Az ELMŰ 2015 szeptemberében indított tendert falra szerelhető töltőállomásokra vonatkozóan. A pályázat eredményeként a francia székhelyű Schneider Electric nyerte el a keretszerződésként megkötött projektet, melynek részeként 1 év alatt várhatóan mintegy 80 elektromos töltőállomást telepít Magyarországon, elsősorban társasházak és irodaházak, később akár hotelek, önkormányzati épületek, kereskedelmi egységek és parkolóházak környezetében

A világ egyre dinamikusabbá és hálózatközpontúbbá válik, a TE Connectivity (TE) pedig teljes elkötelezettséget mutat aziránt, hogy ezeket a pozitív változásokat beépítse a mindennapi életünkbe. A cég termékei és megoldásai nagy megbízhatóságú és biztonságos energia-, adat- és jelátvitelt biztosítanak, amelyek elengedhetetlen alapfeltételei az új felhasználói élmények, életstílusok és forradalmi üzleti modellek megalapozásának...

A kínai járműgyártó és energetikai holding csúcstechnológiás cégeket is felvásárolna nálunk

120 éve, 1896. május 2-án indult el Budapesten a korának műszaki színvonalát messze meghaladó Millenniumi Földalatti Vasút. A magyar főváros a lóvasút után, a gőzvontatás lépcsőjét elhagyva, egyenesen a villamos-vontatás korszakába lépett, így Budapesten jelent meg először a kontinentális Európában egy teljesen villamos üzemű földalatti vonal. A Milleniumi Földalatti Vasút tervezésében, építésében a Siemens jelentős szerepet játszott

Kiélezett küzdelemmel zárult a Bosch által három éve életre hívott Go-Kart, Go-Bosch! verseny, ahol nyolc felsőoktatási intézmény tíz csapata a Bosch termékeinek és innovatív technológiáinak felhasználásával intelligens gokartokat épített. A feladat bonyolult volt: a hazai műszaki felsőoktatás legtehetségesebb diákjai a Boschtól kapott vadonatúj gokartokat szerelték fel a jövő technikáival, szenzorokkal, kamerákkal és radarokkal

A Renesas Electronics bejelentette R-Car D1 terméksorozatának elérhetőségét. Az új System-on-Chip (SoC) megoldások a cég R-Car termékcsaládjának első olyan darabjai, amelyeket háromdimenziós műszercsoportokra specializáltak a fejlesztők. A Renesas R-CarSoC termékcsalád segítségével kiváló funkcionalitást kínáló ember-gép interfészek (HMI-k) implementálhatók a csúcskategóriás gépjárművekben, amelyhez a Renesas kiegészítésként kínálja az RH850/D1x mikrovezérlő családot az alsó- és középkategóriás járművek számára

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény