FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: Gazdaság

Gazdaság

Idén az informatikai piac zsugorodásával számol az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), főleg a pénzügyi és az ipari informatikai megrendelések visszaesése miatt

Egy, a Publicus Research által 2009 januárjában, 583 cégvezető megkérdezésével készített kutatás kimutatta, hogy Magyarországon a kis- és közepes vállalkozások mindössze 68 százaléka tart fenn saját honlapot, ezek közül is tízből nyolc cég ritkán frissülő honlapot működtet, amelyen elsősorban általános információkat közöl.Pedig krízis idején minden lehetséges eszközt meg kell ragadni a piaci jelenlét fokozásáért, sőt: megtartásáért!

Az ingatlan-, majd az autópiac után a mobiltelefonok keresletében is markánsan érzékelhető a válság hatása: a vevők kevesebb és olcsóbb készülékeket vásárolnak, inkább a gázszámlára költik a pénzüket. Mindez érzékenyen érinti a magyar elektronikai ipart is

Március 28-án ismét megtartottuk a Föld Óráját. A "széndioxid lábnyom - carbon footprint" csökkentésére irányuló minden kezdeményezés üdvözlendő, azonban mint mindenhez, sajnos ehhez is társulnak tévhitek. Meg reklámfogások...

A Magyar Közlönyben várhatóan márciusban megjelennek az ez évi Artisjus-jogdíjak. Ez az elektronikával, informatikával foglalkozó szakemberek számára azért érdekes, mert ezentúl a pendrive-okra is jogdíjat kell fizetni

293/2008. (XII. 10.) számon jelent meg a kormány rendelete, amelyben módosították az elektromos és elektronikai berendezések hulladékainak visszavételéről szóló 264/2004. (IX. 23.) Korm. rendeletet.A változtatások célja az, hogy hatékonyabb tájékoztatással és a termékek begyűjtésére vonatkozó szabályok pontosításával hozzájáruljon a vásárlók biztonságához

A KSH most megjelent részletes adatai szerint 2009 januárjában 22,9%-kal, munkanaphatástól megtisztítva 21%-kal csökkent az ipari termelés volumene az egy évvel korábbi szinthez képest. 2008 decemberéhez viszonyítva azonban 2,5%-kal magasabb kibocsátási szintet regisztrált a KSH

A nagy- és középvállalatoktól elbocsátott kutatók és fejlesztőmérnökök foglalkoztatásának támogatására kis- és középvállalkozások (KKV), valamint költségvetési és non-profit kutatóhelyek pályázhatnak. Összesen 1,6 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra. Végső beadási határidő: 2009. december 31.A pályázat keretében támogatott pályaművek várható száma összesen: 30 ... 50 db

Az alábbiakban nagy vonalakban bemutatásra kerülő intézkedési csomag segítségével szeretnénk a magyar tervezőmérnökök, illetve a mérnökhallgatók figyelmét felhívni arra, milyen nagy fontosságot tulajdonít az EU a készülékek energiafogyasztásának csökkentésére.Bár az év elején kirobbant nemzetközi válságok – az orosz-ukrán gázvita és a Gázai övezet eseményei – elvonták a közvélemény figyelmét a környezetvédelmi kérdésekről, arról, hogy az Európai Unió folytatja a klímaváltozás elleni küzdelmét

Március 5-én tette közzé az amerikai Technology Business Research Inc. piackutató intézet a PC-k 2009. évi forgalmára vonatkozó legújabb előrejelzéseitÉrdemes elgondolkodni a főbb megállapításokon, mert azok a magyar cégeknek is hasznosak lehetnek

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény