FőoldalCikkek

Úton a biztonságos beágyazott szoftverekhez

Egyre több olyan eszközünk, dolgunk kapcsolódik az internethez, amely mindennapi életünk szerves részét képezi. Ez egyrészt számos előnyt jelent, másrészt pedig veszélyeket is hordoz a biztonságot (információtechnológiai sebezhetőséget) illetően, ezért rendkívül fontos, hogy ezekben az eszközökben futó szoftvereket eleve már a biztonságosság jegyében fejlesszék ki. A biztonsági szempontból erős kódolási szabványok alkalmazásáról már bebizonyosodott, hogy abszolút „kézzelfogható” eredményekkel jár, és látni fogjuk, hogy a biztonsági szempontból nem kifogásolható termékek költségkeretek és időkorlát betartásával való piacra dobásának nélkülözhetetlen eszköze a megfelelő kódolási szabvány és automatizált kódelemző eszközök alkalmazása

Újabb lépést tettünk a hazai vasút digitalizációja felé

Megtartotta alakuló ülését a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület Digitalizációs Munkacsoportja. Az eseményen Dávid Ilona, a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület elnöke, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, a GYSEV Zrt. elnöke megnyitó beszédét követően a felek meghatározták a digitális vasúti közlekedéshez kapcsolódó, főbb célkitűzéseket. A szervezet a jövőben törekszik a jobb, korszerűbb szolgáltatások bevezetésére, a kapacitás növelésére, a közlekedési adatok optimalizált felhasználásával a versenyképesség javítására, a hálózatba kapcsolt vasút nagy megbízhatóságának elérésére, a támogató európai uniós környezet nyújtotta lehetőségek aktív használatára, valamint a digitális technológiák használatához szükséges humán készségek fejlesztésére

A Microsoft felmondott a magyar államnak

A budapesti nyomozás főleg az állami szektor milliárdos Microsoft-szerződéseivel foglalkozott

A pendrive-használat a GDPR-megfelelés gyenge pontja

A Kingston bemutatta a Magyarországon és az EMEA-régióban végzett kutatásának eredményeit, melyek arra mutattak rá, hogy a vállalatoknál még mindig alulértékelt kockázati tényezőknek számítanak az USB-k adatkezelési szempontból. A felmérés szerint a szervezetek mintegy kétharmada nem alkalmaz megfelelő biztonsági intézkedéseket annak érdekében, hogy biztonságosan tárolják az adatokat a pendrive-okon. A hazai vállalatok 34 százaléka, illetve az EMEA-térségben működő cégek fele nem is tervez semmilyen változtatást ezen a téren annak ellenére, hogy a mobil adathordozók megfelelő titkosítása az új európai uniós adatvédelmi rendelet (General Data Protection Regulation – GDPR) előírásai miatt is fontos tényezőnek számít

Kompakt méretű, elektromos szekrényekhez optimalizált, programozható vezérlőmodulok

A hűtési, szellőztetési és légkondicionálási (HVAC) alkalmazásokra optimalizált Saia PCD1.E-Line kompakt méretű S-sorozatban megtalálható modulok analóg és digitális bemenetek és kimenetek különböző kombinációját valósítják meg. A modulonként 6 – 12 adatpont támogatásával könnyedén tetszőleges kombinációba hozhatók, és az L-sorozatra tökéletes alternatívát kínálnak gazdaságos kivitelben

Speciális elektronikai fegyver Észak-Korea ellen?

Az USA egyik katonai kutatóközpontjában olyan mikrohullámú fegyvert fejlesztenek, amellyel deaktiválhatják Észak-Korea rakétáit, még mielőtt azokat fellőnék. Az eszköz az emberekre veszélytelen

Búcsú a gázszámlától és a kéményseprőktől

A gázszámlának és a kéményseprőknek örökre búcsút mondhatunk, de még az energiaszámlán is spórolhatunk az LG napkollektorokhoz is csatlakoz-tatható, megújult hőszivattyús rendszerével. A új Therma V Split egyetlen, a kiépítés és az üzemeltetés szempontjából egyaránt költséghatékony rendszerrel látja el a lakások, családi házak fűtési, melegvíz-előállítási és légkondicionálási feladatait

Ma jelent meg az „Elektronikai témájú műszaki publikációk gyűjteménye” az Endrichtől

Megjelent az Endrich Bauelemente Vertriebs GmbH Ipar Napjai Nagydíjas “Elektronikai témájú műszaki publikációk gyűjteménye” c. könyvsorozatának 2018-as, immáron negyedik része

WiFi: 2018 még nem a 802.11ax éve lesz

Még nincs jóváhagyva a 802.11ax szabvány, 2018-ban továbbra is a 802.11ac Wave 2-es szabványra épülő berendezések lesznek a legkorszerűbbek

GE leépítések: Magyarország is érintett lesz

A Bloomberg híre szerint a korábban jelzettnél jóval nagyobb, 12 ezer főt érintő elbocsátások lesznek. Ebből 140 főt hazánkban rúgna ki a kormány stratégiai partnere

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény