FőoldalÜzletA tehetséges magyar munkaerőre építve
2018. március 12., hétfő ::

A tehetséges magyar munkaerőre építve

Az amerikai National Instruments (NI) debreceni leányvállalata 5,44 milliárd forint értékben újabb fejlesztést valósít meg a megyeszékhelyen, amely 210 új, magas hozzáadott értékű munkahely létrehozását teszi lehetővé, ezáltal elősegítve az NI globális szolgáltatóközpontjának kapacitásbővítését. A két évvel ezelőtt elhatározott beruházásnak köszönhetően a vállalat új, negyedik épülettel bővül, amelynek alapkőletételére 2018. március 9-én került sor Debrecenben

A várhatóan 2019. év végén átadásra kerülő legújabb létesítmény 250 fő befogadására lesz alkalmas és a meglévő háromhoz hasonlóan kiemelkedő munkakörnyezetet biztosít majd az ott dolgozók számára. Az alapkőletételi ceremónián részt vett Szijjártó Péter Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, Kósa Lajos megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter, Papp László Debrecen város polgármestere és Alex Davern a National Instruments Corporation elnök-vezérigazgatója.

Alex Davern a National Instruments Corporation elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy 1989-ben a magyarországi rendszerváltást követően az NI volt az első modern gyártócég, amely letelepedett Debrecenben. Azért döntöttek úgy, hogy első tengerentúli gyártóbázisukat itt és nem Kínában hozzák létre, mert meggyőző volt számukra a tehetséges magyar munkaerő, az egyetemi oktatás kiemelkedő színvonala és a támogató önkormányzati és kormányzati környezet. Az azóta eltelt időszak a döntés megalapozottságát igazolta. Az eredeti terveket messzemenően túlszárnyalva, a gyártóegység jelentős bővítése és fejlesztése mellett olyan globális, illetve regionális kiszolgáló központok is itt működnek, mint az informatikai fejlesztői részleg, a jogi és a pénzügyi csoportok, valamint a vevői megrendelések feldolgozásával foglalkozó egység. Mindezek eredményeképpen az NI ma Magyarországon közel 1500 főt foglalkoztat. Az elnök-vezérigazgató az eddig elért siker kulcsának tartja a magyar munkavállalók tehetségét, elkötelezettségét és munkához való hozzáállását, amelyek mind hozzájárultak a magas hozzáadott értéket képviselő ipar megerősítéséhez. Alex Davern megköszönte Magyarország Kormányának és Debrecen város Önkormányzatának, hogy támogatják az NI folyamatos fejlődését és reméli, hogy 2019-ben már az új épület átadására is sor kerülhet.

Papp László Debrecen polgármestere először megköszönte Alex Davernnek, hogy 17 évvel ezelőtt az NI úgy döntött, hogy itt építi meg első tengerentúli gyártóüzemét, melynek a város fejlődése szempontjából óriási jelentősége volt. A városvezető kiemelte, hogy az NI ezen döntésével a modern, 21. századi debreceni gazdaság alapjait tette le 2001-ben. Az amerikai vállalat által képviselt szemlélet ráirányította a figyelmet arra, hogy milyen nagy lehetőség rejlik az innovatív, tudásalapú gazdaságban azzal az egyetemi háttérrel, amellyel Debrecen rendelkezik. Különösen az elmúlt 4 esztendő gazdaságfejlesztési sikerei tükrében ma már az a cél, hogy Debrecen ne csak Magyarországon vívjon ki jelentős gazdasági szerepet, hanem nemzetközi szinten is elismert befektetési helyszín legyen. Papp László kiemelte, hogy ezt a törekvést ismerte el a világszerte meghatározó, nemzetközi, gazdasággal és pénzügyekkel foglalkozó napilap, a Financial Times nemzetközi tőkeáramlásokkal és befektetésekkel foglalkozó egysége. Az fDi Intelligence szerint Debrecen ugyanis kategóriájában a legkiemelkedőbb tőkevonzási stratégiával rendelkezik, ezért 2018-2019-ben "A jövő európai városa" címet viselheti.

Kósa Lajos megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter elmondta, hogy a magyar iparban érezhető az a modernizáció és szerkezetváltás, amelynek eredményeként az NI is folyamatosan fejleszti debreceni telephelyét és már a negyedik, új épületének alapkövét helyezi el. Felidézve a kezdeteket kiemelte, hogy az NI Hungary Kft. "zöldmezős beruházásként" indult útjára az ezredfordulón és ma a város egyik legmodernebb ipari parkjának meghatározó szereplője.

A világon gyakorlatilag egy új ipari forradalom zajlik, amelynek időszakában minden eddiginél élesebb verseny indult meg a beruházások elnyeréséért - mutatott rá köszöntőjében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Magyarország azonban nemcsak megállta a helyét a befektetőkért vívott küzdelemben, hanem sikerült Európa egyik legversenyképesebb befektetési környezetét kialakítania. A miniszter szerint a nemzetgazdaságok sikere azon múlik, hogy mely országok képesek meggyőzni az új ipari korszak zászlóshajóit, hogy náluk ruházzanak be. Az NI az innováció úttörőjeként a Magyar Kormány olyan stratégiai partnere, amely több mint másfél évtizede újabb és újabb beruházásokat valósít meg Magyarországon. Két évvel ezelőtt kezdték meg a tárgyalásokat a mostani beruházásról, amelynek eredményeként 210 új munkahely jön létre Debrecenben. Ez is azt bizonyítja, hogy a magyar gazdaság valóban átáll egy új korszakra. Tekintettel a beruházás magas hozzáadott értékére, a Kormány 2,55 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt az 5,44 milliárdos beruházáshoz.

Az NI honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény