FőoldalCikkek

Magyar űrdizájnos okosotthon eszközök

Átlagosan naponta 20 ezer liter levegőt lélegzünk be, de kevesen tudják, hogy a beltéri levegő általában szennyezettebb, mint a szabadban. Ráadásul időnk mintegy 90%-át a négy fal között töltjük. A magyar SOL-ONE erre a problémára kínál megoldást egy exkluzív dizájnnal bíró, okostelefonnal irányítható levegőminőség javító eszközzel. A startup nemrégiben több mint 100 millió forint befektetést kapott, a közelmúltban megállapodott egy németországi viszonteladóval, illetve megjelent jelentős bemutatótermekben

Integrált megoldás mozgásvezérlő meghajtó technológia digitalizációjához

Az SPS IPC Drives 2017 kiállításon a Siemens az Easysnap gépgyártó cég által készített csomagológép példáján keresztül fogja demonstrálni a digitális iker konzisztenciáját a gép teljes életciklusa során. Az ilyen mértékű konzisztencia eléréséhez a tervezés, konfigurálás és üzembe helyezés során szükséges valamennyi mérnöki eszköznek problémamentesen együtt kell működnie, lehetővé téve a valóban integrált mérnöki munkát. A Siemens "Digitális Vállalat programcsomag" elnevezésű megoldás portfóliójába ágyazva a különféle eszközök széles skáláját kínálja, melyek lehetővé teszik egy digitális iker létrehozását, ami lényeges előrelépés az értéklánc mentén

Ipari 2G és 3G terminálok a Gemalto-tól

Az IoT korszakba léptünk, és a gyártók egymással versengve kínálnak megoldásokat az internethez kapcsolódáshoz. Ha M2M (machine to machine) kapcsolatot szeretnénk megvalósítani, akkor biztosítani kell az eszközünk csatlakozását az internethez vezetékkel vagy vezeték nélkül. Egyik ilyen lehetőség a GSM kapcsolat, ami már egyre alacsonyabb üzemeltetési költséggel és egyre alacsonyabb fogyasztással megoldható. A Gemalto piacvezető az ipari M2M GSM megoldások terén, ami a hosszú távú tapasztalatnak és a kiváló minőségnek köszönhető

Háromdimenziós optikai- és forraszpasztavizsgáló berendezések kombinációja

A Vi TECHNOLOGY ezúttal az okosgyárak üzemeltetői számára jelentkezik újdonsággal. Az 5K3D automatikus optikai vizsgálati (AOI) megoldásukat ezúttal a PI sorozatú, 3D-s forraszpasztavizsgáló (SPI) fejlesztésükkel és a SIGMA Link szoftverrel kombinálták, és ezzel egyedülálló megoldást kínálnak a piacon

IIoT alkalmazásokhoz optimalizált automatizálási vezérlési megoldás

Az Emerson piacra dobta DeltaV PK Controller megoldását, amely a DeltaV sorozatú, megosztott vezérléstechnikai rendszerét optimalizálja az olyan gyorsan növekedő iparágak számára, ahol a nagy léptékű automatizálás jelenléte nem számottevő. Az újgenerációs vezérlő minden feldolgozóipari szakág számára skálázható automatizálási megoldást kínál, és leginkább az élettudományi, olaj- és gázipari, petrolkémiai és gyártóipar azon részeit veszi célba, amelyek nagy mértékben támaszkodnak a nagy bonyolultságú, nem integrált, korlátozott üzemű PLC-k használatára. A célra optimalizált DeltaV PK Controller az iparág első olyan vezérlési megoldása, amely lefelé és felfelé irányban is tág határok között skálázható, és akár a nagyüzemi DeltaV DCS-be is natív megoldásként integrálható

A forrasztás során bedőlt alkatrészek kiküszöbölésére

A BTU International bejelentette PYRAMAX konvekciós újraömlesztéses kemencéjének opcionális kivitelét az új TrueFlat technológiával. A 0,15 – 0,3 mm hordozóvastagsággal kompatibilis TrueFlat technológia véget vet az alkatrészbedőléssel kapcsolatos problémáknak, alkalmazásának előnye pedig a konzisztens, kiváló megismételhetőségű egyenletesség, illetve a PYRAMAX zárthurkú konvekciós fűtése által elérhető, kiváló termikus uniformitás

Négy magyar cég állít ki januárban a Las Vegas-i CES-en

A CES a világ első számú technológiai seregszemléje, melynek keretében a világ legnagyobb vállalatai, feltörekvő startupok, illetve véleményvezérek rántják le a leplet a legfrissebb tech trendekről. A legnagyobb globális technológiai show-n rendre részt vesznek magyar cégek is, ez 2018. január 9-12. között sem lesz másként: hazánkat az NNG, a GPS Tuner, a Dension és a SignAll Technologies képviselik majd Nevadában

A hálózati, nyomtatási és fájlszolgáltatások nyerő kombinációja

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált az Open Enterprise Server 2018 és az iPrint for OES (2018). A SUSE Linux Enterprise Server SP2 kiadásán alapuló csomag naprakész, vállalati szintű hálózati, nyomtatási és fájlszolgáltatást kínál bármilyen informatikai környezetben. Az iPrint for OES pedig még egyszerűbbé teszi a nyomtatást, akár asztali gépről, akár mobil eszközről kívánják igénybe venni a felhasználók az infrastruktúrán belül található nyomtatókat

Készen állnak az éles üzemre az új HÉV-ek San Franciscóban

Az első, Siemens által készített helyiérdekű vasúti jármű megkezdte a kereskedelmi körülmények közötti üzemet az amerikai San Franciscóban. Az új helyiérdekű (könnyű) vasúti járműveket Kaliforniában, a Siemens Sacramentóban létesített üzemében fogják gyártani. A vállalat összesen 219 helyiérdekű vasúti járművet fog leszállítani az SFMTA (San Francisco városi közlekedési cége) számára; ez eddig a legnagyobb megrendelés ilyen járművekre, amit a Siemens az USA-ban kapott

Elbírálták az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny pályázatait

A 22 tagú szakmai zsűri a beérkezett pályázatok 65%-át kidolgozásra javasolta. Összesen 99 fiatal folytatja a kutatási és innovációs tevékenységét a több mint 2,5 millió forint összegű ösztöndíjakért. A pályázatok közül a legtöbb informatika, műszaki tudományok és fizika témában született

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény