FőoldalÜzlet38 MUSD-s tőkebevonással folytatja a budapesti AImotive
2018. január 05., péntek ::

38 MUSD-s tőkebevonással folytatja a budapesti AImotive

Az önvezető autók „szemének” kifejlesztésén dolgozó AImotive korábban AdasWorks néven volt ismert

A vállalat a számítógépes látást egészíti ki mesterséges intelligenciával, hogy az autók biztosan minden lényeges objektumot felismerjenek, és megalapozott döntéseket tudjanak hozni arról, hogy merre kell kormányozni, mikor kell fékezni. A cég autóival Budapesten is találkozhatunk. Most bejelentették, hogy sikeresen lezártak egy 38 millió dolláros befektetési kört, és a 9,8 milliárd forint körüli összegből folytatják a főleg kamerákra épülő, mesterséges intelligenciával támogatott megoldás fejlesztését. Az összeg 70 százaléka neves pénzügyi befektetőktől származik, akik a cég vezérigazgatója, Kishonti László szerint „színtisztán pénzügyi megfontolások miatt tartják vonzónak a céget”. Ez az AImotive számára is előnyös, mert a cégvezetés egy „független, technológiailag és üzletileg is sikeres vállalatot szeretne felépíteni”.

Az AImotive technológiája nagyban épít a látásra, mégpedig azért, mert a teljes globális közlekedési infrastruktúra is a vizuális információkra (táblák, útjelek) és az emberi sofőrök látására épül. Gyenge látási körülmények esetére az AImotive moduláris, rugalmasan bővíthető rendszere nem vizuális szenzorokkal is kiegészíthető, például lidarral vagy ultrahanggal. Céljuk, hogy hasonló biztonsági szintet érjenek el, mint amilyen a repülőkön van (repülőn utazni tízezerszer biztonságosabb, mint autóba ülni, ha a megtett kilométerekre jutó balesetek számát vizsgáljuk). Éppen ezért használja az AImotive a repülőgépgyártók által is alkalmazott szimulációs metódusokat, aminek olyan előnye is van, hogy jelentősen csökkenti a fejlesztésre fordítandó időt és költséget.

A valós közlekedési körülmények között folytatott kísérletekhez szükséges engedély egyik alapfeltétele volt, hogy a kormánynál valóban ott is kell ülnie valakinek, nem mehetnek az autók teljesen üresen. Ezért az AImotive autóiban különleges kiképzésen átment sofőrök ülnek, akik pontosan tudják, hogy egy robotsofőr működése közben mire és miként reagálhatnak, hogyan kell közbeavatkozni. A hatóságoknak és az illetékes szerveknek mindig be kell jelenteni, hogy hol tesztelnek, erről részletes dokumentációt kell vezetni. Az AImotive sajtószóvivője elmondta, hogy Budapest már a harmadik helyszín, ahol közúton tesztelhetnek, eddig Finnországban és Kaliforniában volt meg az engedélyük.

Napokon belül a Las Vegasban megrendezésre kerülő CES-en is láthatók lesznek az AImotive megoldásai, köztük az aiWare nevű, mesterséges intelligenciát gyorsító csip prototípusával. Ez kimondottan a nagy felbontású képek tartalmának felismerésére, feldolgozására van felkészítve, nagy teljesítményt ad le gyors válaszidővel, miközben a töredékét fogyasztja el annak az energiának, amit a gpu-alapú hasonló rendszerek működtetése igényel.

Jelenleg 170-en dolgoznak az AImotive-nál, ebből több mint százötvenen a Szépvölgyi úton lévő irodában, ott zajlik minden kutatás és fejlesztés. A külföldi irodákban (USA, Japán, Finnország) teszteléssel és az értékesítéssel foglalkoznak. Mint Kishonti elmondta: a külföldi irodák egyben azt is jelzik a piacnak és a befektetőknek, hogy egy globális lefedettségű, skálázható technológiát építenek. Az autóipari partnerek közt olyan nagy nevek vannak, mint a PSA Peugeot Citroën, a kínai SAIC és a Volvo. Tervezik a tesztek idei elindítását Japán, Kína és további amerikai államok közútjain – így többszörösére nőhet az önvezetős autóflottájuk mérete.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Led technológia

Led technológia

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény