FőoldalÜzletAláírták a Nokia Siemens Networks Kft. munkahelyteremtő programjáról szóló megállapodást
2011. november 14., hétfő ::

Aláírták a Nokia Siemens Networks Kft. munkahelyteremtő programjáról szóló megállapodást

A több milliárdos beruházáshoz a magyar állam 270 millió forintos vissza nem térítendő támogatást biztosít, amely 224 tehetséges, magyar fiatal munkába állását teszi lehetővé

Minden új munkahelyhez közel egy milliós forinttal járul hozzá az állam, ami jó arány, mutatja hazánk versenyképességét a high-tech szektorban. A képzett munkaerő foglalkoztatása már a beruházási időszak első évében megtérül az államháztartás számára. A Nokia Siemens Networks Kft. kötelezettséget vállalt arra nézve, hogy a kutatás-fejlesztési erőforrásokra vonatkozó kapacitásokat és munkahelyeket öt éven keresztül fenntartja. Ésik Róbert, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az új munkavállalók átlagéletkora 28,5 év, többségüket a vállalat ösztöndíjprogramján keresztül választották ki, amelyhez nagy segítséget jelentett, hogy tizenhárom hazai egyetemmel állnak kapcsolatban.

A dokumentumot Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára és Ésik Róbert, a Nokia Siemens Networks Kft. ügyvezető igazgatója írta alá, a megállapodást Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ellenjegyezte.

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény