Dr. Sipos Mihály
Új gyáregység avatása a Phoenix Mecano Kecskemét Kft-nél

A cég új, több mint 2 milliárd forint beruházással épült kétszintes üzemcsarnokában kizárólag exportra gyártanak napelemekhez készülő részegységeket, több száz új munkahelyet teremtve. A 2008 óta felfutó német piacra alapozva, mintegy 2,3 milliárd forintos ráfordítással, a magyar állam és az európai unió 460 millió forintot meghaladó támogatásával építették az új üzemcsarnokot. 2012 végéig újabb, a mostanihoz hasonló volumenű beruházást hajtanak végre, miután sikeres pályáztak komplex vállalati technológia fejlesztésére
Bombariadó volt a Jabil tiszaújvárosi gyárában
Az elektronikai cég ügyvezető igazgatója elmondta, bombát nem találtak, és az előzetes adatok szerint mintegy egymillió dollár az árbevétel kiesés a leállás miatt
A Lenovo felvásárolja a Mediont

A felvásárlás célja, hogy a gyártó Európa legnagyobb PC-s és multimédiás termékek és digitális szolgáltatások értékesítésével foglalkozó vállalatának bekebelezése révén felgyorsítsa fogyasztói üzletágának növekedését a kontinensen
Az autónk hívhatja majd a mentőt

Hazánk is csatlakozott az egységes európai vészhívó-rendszer létrehozásának egyezményéhez. Évente 20-25 embert menthet meg az eCall rendszer hazai bevezetése
Több e-hulladékot kell visszagyűjteniük a tagállamoknak

Növelné az Európai Tanács a begyűjtésre és újrahasznosításra kötelezett elektronikai hulladékok körét és mértékét, de korántsem az Európai Bizottság (EB) által javasolt mértékben - derült ki az uniós környezetvédelmi miniszterek március 14-i ülésén. Az EU a 2010-ben megtermelt elektronikai hulladékok 33 százalékát gyűjtötte be, és használta - illetve hasznosította - újra. A hatályban lévő szabályozás szerint lakosonként 4 kg-nyi elektronikus hulladékot (pl. kidobott mobiltelefont, háztartási gépeket) kell újrahasznosítaniuk a tagállamoknak
220 milliárd forintot utalt haza a Nokia Komáromból

Miközben egyre riasztóbb híreket hallunk általában a Nokiáról, azért nem mindenhol mennek annyira rosszul a cég dolgai. A társaság beszámolója szerint 807 millió euró (közel 220 milliárd forint) osztalékot fizetett ki tavaly a Nokia Komárom Kft. a finn tulajdonosnak
Samsung: javuló árbevétel, romló profit

Tavalyhoz képest egytizedére esett a koreai tulajdonú cég nyeresége. 26%-kal nőtt egy év alatt a Samsung Electronics Magyar Zrt. árbevétele: a 2009-es 782,3 milliárd forint után tavaly 987,7 milliárd forint értékben adott el termékeket. Ugyanakkor a cég profitja kevesebb, mint egytizedére esett: az egy évvel korábbi 38,1 milliárd forint után csak 3,7 milliárd forintos mérleg szerinti eredményt ért el a társaság
670 új munkahely a tiszaújvárosi Jabilnál

Az amerikai érdekeltségű Jabil Circuit Kft. közel 23 millió eurós gyártókapacitás-bővítést és technológia-fejlesztést valósít meg Tiszaújvárosban, amelynek révén rövid időn belül 670-nel növeli alkalmazottainak számát. A cég a projekthez állami támogatást kap, ami már az első gyártási évben megtérül az államháztartásnak
A Videoton EAS újabb termékek gyártásába kezdhet

A Videoton főként ipari és automatizálási elektronikát gyártó leányvállalata, a Videoton Electronic Assembly Services Kft. (VEAS) elektronikai termékek gyártásának átvételéről állapodott meg a Hager Grouppal
Új elektronikai gyártócég Győrben

2011. május végén avatták fel az osztrák Melecs elektronikai vállalkozás győri gyárát a Magyarországról tavaly kivonult Lite-On üzemének helyén. A gyárnyitásnak mintegy egymillió eurós építési és 2-2,5 milliós berendezési költsége volt
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments