FőoldalSzerzőinkDr. Sipos Mihály

Elektronikus gépkocsi irányítás konvojban

A közelmúltban Svédországban mutatták be a SARTRE technológiát, amelyben az élen haladó jármű elektronikus távvezérlés útján "vontatta" a mögötte haladót. A Göteborghoz közeli Volvo Proving Ground tesztpályán sikeresen lezajlott a SARTRE program technológiai bemutatója. Ez volt az első alkalom, hogy a járművek konvojban történő közlekedését szolgáló projektben együtt próbálták ki a rendszereket a szimulátorokon kívül

Ötéves árbevétel rekord a Flextronics Magyarországnál

A négy hazai gyáregység március végén zárta a pénzügyi évet, melyben a konszolidált árbevételük elérte a 2,2 milliárd eurót. Ez 53 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest A cég mérleg szerinti eredménye 17, míg üzemi eredménye 13 millió euró lett, mindkét adat növekedés az előző évhez képest

Új gyáregység avatása a Phoenix Mecano Kecskemét Kft-nél

A cég új, több mint 2 milliárd forint beruházással épült kétszintes üzemcsarnokában kizárólag exportra gyártanak napelemekhez készülő részegységeket, több száz új munkahelyet teremtve. A 2008 óta felfutó német piacra alapozva, mintegy 2,3 milliárd forintos ráfordítással, a magyar állam és az európai unió 460 millió forintot meghaladó támogatásával építették az új üzemcsarnokot. 2012 végéig újabb, a mostanihoz hasonló volumenű beruházást hajtanak végre, miután sikeres pályáztak komplex vállalati technológia fejlesztésére

Bombariadó volt a Jabil tiszaújvárosi gyárában

Az elektronikai cég ügyvezető igazgatója elmondta, bombát nem találtak, és az előzetes adatok szerint mintegy egymillió dollár az árbevétel kiesés a leállás miatt

A Lenovo felvásárolja a Mediont

A felvásárlás célja, hogy a gyártó Európa legnagyobb PC-s és multimédiás termékek és digitális szolgáltatások értékesítésével foglalkozó vállalatának bekebelezése révén felgyorsítsa fogyasztói üzletágának növekedését a kontinensen

Az autónk hívhatja majd a mentőt

Hazánk is csatlakozott az egységes európai vészhívó-rendszer létrehozásának egyezményéhez. Évente 20-25 embert menthet meg az eCall rendszer hazai bevezetése

Több e-hulladékot kell visszagyűjteniük a tagállamoknak

Növelné az Európai Tanács a begyűjtésre és újrahasznosításra kötelezett elektronikai hulladékok körét és mértékét, de korántsem az Európai Bizottság (EB) által javasolt mértékben - derült ki az uniós környezetvédelmi miniszterek március 14-i ülésén. Az EU a 2010-ben megtermelt elektronikai hulladékok 33 százalékát gyűjtötte be, és használta - illetve hasznosította - újra. A hatályban lévő szabályozás szerint lakosonként 4 kg-nyi elektronikus hulladékot (pl. kidobott mobiltelefont, háztartási gépeket) kell újrahasznosítaniuk a tagállamoknak

220 milliárd forintot utalt haza a Nokia Komáromból

Miközben egyre riasztóbb híreket hallunk általában a Nokiáról, azért nem mindenhol mennek annyira rosszul a cég dolgai. A társaság beszámolója szerint 807 millió euró (közel 220 milliárd forint) osztalékot fizetett ki tavaly a Nokia Komárom Kft. a finn tulajdonosnak

Samsung: javuló árbevétel, romló profit

Tavalyhoz képest egytizedére esett a koreai tulajdonú cég nyeresége. 26%-kal nőtt egy év alatt a Samsung Electronics Magyar Zrt. árbevétele: a 2009-es 782,3 milliárd forint után tavaly 987,7 milliárd forint értékben adott el termékeket. Ugyanakkor a cég profitja kevesebb, mint egytizedére esett: az egy évvel korábbi 38,1 milliárd forint után csak 3,7 milliárd forintos mérleg szerinti eredményt ért el a társaság

670 új munkahely a tiszaújvárosi Jabilnál

Az amerikai érdekeltségű Jabil Circuit Kft. közel 23 millió eurós gyártókapacitás-bővítést és technológia-fejlesztést valósít meg Tiszaújvárosban, amelynek révén rövid időn belül 670-nel növeli alkalmazottainak számát. A cég a projekthez állami támogatást kap, ami már az első gyártási évben megtérül az államháztartásnak

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény