Dr. Sipos Mihály
Plazma helyett napelemgyártásba fektet az LG
Az LG Electronics igazgatótanácsának október 20-án megtartott ülésén úgy döntött, hogy a koreai Gumiban található A1 plazmapaneleket előállító gyártósorát napelemek gyártására állítja át. A globális napelem-piac nagysága jelenleg több mint 10 milliárd amerikai dollárra tehető.Az iparági szakértők előrejelzései szerint a kristályos szilícium napelemek adják majd az üzletág 80 százalékát. A fennmaradó részt a viszonylag olcsó, de alacsony hatásfokú vékonyréteg napelemek teszik ki.
Magyar elnöke lett az EU frekvenciaszabályozó hatóságokat tömörítő szervezetének
Az úgynevezett Radio Spectrum Policy Group (RSPG) elnökévé 2008. november 19-én Pataki Dánielt, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnökét választották.
OECD országtanulmány a magyar nemzeti innovációs rendszerről
A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalban októberben mutatták be az OECD Tudomány- és Technológiapolitikai Bizottsága által készített országtanulmányt a magyar innovációs rendszerről. Az OECD Reviews of Innovation Policy – Hungary című dolgozat célja, hogy független, átfogó elemzés alapján értékelje a magyar innovációs rendszer teljesítményét, és annak javításához a kormányzati politika és az innovációs rendszer szereplői számára javaslatokat dolgozzon ki.
Szolgáltató-központot nyitott a Cognizant Budapesten
Budapesten nyitotta megszolgáltató-központját a Cognizant, a globális tanácsadási, technológiai és üzleti folyamat kiszervezési szolgáltatásokat végző cég. 250 főt fognak foglalkoztatni. Az anyavállalatra jellemző, hogy világszerte több mint 40 szolgáltató központtal bír, ahol 59 ezer főt alkalmaz. Szerepel a NASDAQ százas indexében, illetve a Forbes kétezres és a Fortune ezres listáján.
Látogatóban a 77 Elektronika Kft.-nél
Zettwitz Sándor, a 77Eleketronika Kft. ügyvezetője
A vállalat 1986-ban alakult kis családi vállalkozásként. Kevés olyan magyar cég büszkélkedhet eredményeivel, amely saját erejéből, ráadásul családi vállalkozásként vált naggyá. A céget Zettwitz Sándor ügyvezető igazgató mutatja be.
Egységes frekvencia-elosztás az Unióban
A távközlési szolgáltatások szabályozásáról fogadott el jelentéseket az Európai Parlament szeptember utolsó hetében.A képviselők egy független, szakértő, tanácsadó testület létrehozását szorgalmazzák (Európai Hírközlési Szabályozók Testülete, BERT), amely a nemzeti hatóságok munkájának, szabályozásának összehangolásával biztosítaná a tisztességes versenyt és a magas minőségű szolgáltatásnyújtást az EU-ban.
EU-s kezdeményezés az elektronikai ipar érdekében
2007 tavaszán indította az Európai Bizottság az „Electra" kezdeményezést, amelynek célja az iparág versenyképességének előmozdítása, több és jobb munkahely teremtése, valamint a klímaproblémák oldása.Nem véletlen, hogy kiemelt figyelmet fordítanak az iparág jövőjére, hiszen óriási súllyal esik latba az EU gazdaságában: 2006-ban több mint 18 000 cégnél mintegy 2,8 millió ember 320 milliárd EUR értéket állított elő.
A minimális sávszélesség-értéket is bele kell tenni a hirdetésbe!
2008. szeptember 17-től hatályos az a kormányrendelet, amely szerint decembertől az internetszolgáltatóknak nemcsak vállalniuk és mérniük kell a garantált le- és feltöltési sebességet az adott díjcsomag esetében, hanem az értékeket a sávszélességgel együtt nyilvánosságra is kell hozniuk.Ezek az értékek eddig csak a vállalkozási feltételekből derültek ki – ha sikerült megtalálni.
Együttműködési megállapodás a GE és a BMF között
A GE Healthcare számára technológiai és üzleti szempontból kiemelt fontosságú a globális innovációs folyamat és szervezet erősítése. Ennek egyik legfontosabb eleme a szoros akadémiai kapcsolatok és együttműködés kialakítása.E folyamat keretében mérföldkövet jelent, hogy szeptember 18-án a GE Healthcare magyarországi szervezete és a Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) közös együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá.
Augusztusban 87 ezerrel nőtt az ügyfélszám a magyar mobilpiacon
2008 augusztusában a mobil-előfizetések száma 87 ezerrel nőtt, így a hónap végén a három szolgáltató ügyfeleinek száma összesen 11 millió 688 ezer volt és 100 lakosra 116,4 előfizetés jutott az egy évvel korábbi 103,3 után, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).Augusztus végére a hívás fogadására alkalmas (aktív) SIM-kártyák száma alapján a Pannon piaci részesedése az előző havi 35,20 százalékról 35,27 százalékra emelkedett, míg a T-Mobile részesedése 43,94 százalékról 43,92 százalékra, a Vodafone részesedése pedig 20,86 százalékról 20,81 százalékra csökkent.
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments