FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: oktatás

oktatás

Az USA Védelmi Minisztériumában is oktatják az új károkozó működését. A számítógépes bűnözők elleni harc világszerte oktatott tananyagába is bekerült annak az új biztonsági résnek a leírása, melyet nemrégiben fedezett fel a NetAcademia Oktatóközpont etikus hekkere. Az új típusú támadásra való felkészülést márciustól a világ 60 országában oktatják, többek közt az USA Védelmi Minisztériumában dolgozó informatikusok számára lesz kötelező tananyag a magyar "találmány"

A kormány létrehozta a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalát (SZTNH). Hamisítás elleni testületet is működtetnek ez évtől, ezen a területen a tudatosság növelésével próbálnak hatni a kedvező irányba - mondta el Bendzsel Miklós, a hivatal elnöke, akit az Európai Szabadalmi Szervezet igazgatótanácsa elnökhelyettesévé választott

25 éven belül a német lakosság fele 50 évnél, harmada 60 évnél is idősebb lesz. A szeniorok közül legtöbben otthon szeretnének élni (mégpedig biztonságban), amíg csak lehet. Ezt a lehetőséget kutatja a Siemens központi k+f részlege, a Corporate Technology orvos partnereivel együtt, a német kormány által támogatott Smart Senior program keretében

Az japánban bemutatott eszközzel kétféle forrásból is villamos energiához lehet jutni, ami korábban csak több rendszer használatával volt lehetséges. Ráadásul mivel a hibrid eszköz alkalmazása gazdaságos, az újítás előkészíti a jó hatásfokú energiagyűjtő eszközök széles körű alkalmazását

Az Ericsson közzétette felmérését, mely szerint 2010 során a mobil széles sávú előfizetések száma globális szinten meghaladta a félmilliárdot. A cég becslései szerint ez a szám még 2011 vége előtt meg fog duplázódni

A Japan Expo-n mutatta be a Kuraray Co Ltd. azt a vékony, polimer érzékelőt, amely feszültséget generál, ha meghajlítják. Az aprócska (és nem mellesleg bármilyen formában előállítható) szenzor külső által előállított feszültségszint függ a hajlítás mértékétől és a kimeneti szint közel állandó a hajlítás során

A Puli Space Technologies örömmel tudatja, hogy 2010 szeptemberében indult, sikeres "fund raising" akciója után elutalta a Google Lunar X Prize (GLXP) verseny 50 ezer dolláros nevezési díját a versenyt kiíró X Prize Alapítvány számlájára. A magyar csapat célja, hogy a 30 millió dollár összdíjazású verseny húsznál is több nevező csapata közül elsőként küldjön a Holdra egy magánerőből épített űrszondát, amely ott, a GLXP kiírásának megfelelően, különböző feladatokat teljesít. Habár a regisztráció csak az Alapítvány formális jóváhagyásával és bejelentésével válik véglegessé, a csapatnak és rajongóinak minden oka megvan feltételezni, hogy rövid időn belül ez is megtörténik

A főtt burgonyából készült elemek olcsó áramforrást jelenthetnek a fejlődő országok számára - közölte a jeruzsálemi Héber Egyetem technológia transzfer vállalata. A Héber Egyetem és a kaliforniai Berkeley Egyetem kutatói közösen fedezték fel, hogy a nyers krumpliba szúrt réz és cink elektródákkal készült elemekhez képest tízszer több energiát lehet kinyerni, ha előbb megfőzik az elektrolitként használt zöldséget

Hiroshi Kitagawa, a Kiotói Egyetem professzora és csapata bejelentette, hogy nanotechnológia alkalmazásával ródiumot és ezüstöt elegyítve létrehoztak egy új anyagot, amely hasonló tulajdonságokkal bír, mint a számítógép, mobiltelefont, LCD tévék és katalizátorok előállításához nélkülözhetetlen palládium

Az interneten keresztül otthonról is ellenőriztetheti orvosával vércukoradatait az a felhasználó, aki regisztrál Dcont.hu oldalon. Az ingyenesen használható telemedicinás rendszer képes elemezni és többféle, könnyen értelmezhető grafikon és táblázat segítségével megjeleníteni a feltöltött adatokat, melyeket a kezelőorvos is letölthet, megteremtve ezzel az orvos és beteg közötti folyamatos kapcsolattartás lehetőségét

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény