oktatás
A Magyar Feltalálók Egyesülete felszólította a magyar kormányt, hogy fogadja el az Európai Bizottság javaslatát, és hazánk haladéktalanul csatlakozzon az EU Szabadalmat bevezető országok sorához. Az Európai Unió gazdasági versenyképessége növelését célozná egy olyan szabadalmi rendszer bevezetése, melyben egyetlen, angol, német vagy francia nyelven tett szabadalmi bejelentéssel egyformán oltalmat lehetne szerezni az összes uniós tagállamban - írja közleményében a Magyar Feltalálók Egyesülete
A Procontrol Elektronika Kft. új mikroelektronikai laboratóriuma az EU élvonalbeli technológiai színvonalát képviseli a régióban, 50 high-tech felszereltségű munkahellyel
A orosz kormányfő személyesen kezdeményezte, hogy 2011 közepétől Oroszországban az összes állami intézmény számítógépeit Linux operációs rendszerre, és más nyílt forráskódú szoftverekre állítsák át. A teljes átállás a tervek szerint 2015-re fejeződne be
A LED-es világítótesteknek van egy nagy hátránya: a diódákból kivett fényenergia mennyiségének növelésével hirtelen leromlik a hatásfok. Dél-koreai kutatók biztató kezdeti eredményeket értek el
A Novell Magyarország támogatásával az Open SKM Agency elkészítette az első magyar nyelvű felnőttképzési oktatási tananyagot, amely az OpenOffice.org nyílt forráskódú irodai programcsomag és az openSUSE Linux disztribúció használatára készíti fel akár a teljesen kezdő szintű felhasználókat is. Mivel a hiánypótló tananyag ingyenes, bárki számára elérhető, valamint a kezdők számára is érthető magyarázatokkal és konkrét élethelyzetekből vett példákkal segíti a tanulást, hozzájárulhat a hazai digitális írástudatlanság csökkentéséhez
Ismerős helyen járok, ismert arcok, falak, gépek. Lapalapítónkkal, Sós Ferenccel készülök interjút készíteni a rendszerváltáskor oly sikeres nyomtatottáramkör-gyártó cég Thaly Kálmán utcai kisüzemében
A brit Plasma Antennas által kifejlesztett PSiAN forradalmasíthatja a nagysebességű vezeték nélküli kommunikációt. A jelenlegi HF antennák drága anyagokat és/vagy rendkívüli gyártási precizitást igényelnek, ezzel szemben az új "Plazma Szilícium Antenna" (PSiAN) a szilícium chipek már jól bevált, alacsony költségű gyártási technológiáján alapul
Az elmúlt években a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban megrendezett Konstrukciós Versenyek folytatásaként Országos Elektronikai Konstrukciós Versenyt hirdetünk meg a 2010/2011-es tanévre az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának védnökségével, a Rádióvilág Kft., a Divelex Bt. (az egységes építési- és mérési feladat kidolgozója és szállítója), valamint további szponzorok támogatásával
Feltűnő figurák járják a héten Budapest belvárosát. Az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. által életre keltett fénycső és hulladékgyűjtő edény formájú figurák öt napon keresztül arra hívják fel a járókelők figyelmét, hogy az elhasznált elektromos és elektronikai berendezések ne a kukába, hanem a hulladékhasznosítóba kerüljenek. A nagy feltűnést keltő utcai akció keretében az e-hulladékok otthoni, szelektív gyűjtését segítő Jekko gyűjtődobozt is osztanak az érdeklődőknek. Egy budapesti iskolában több száz diákot ajándékoztak meg ilyen praktikus e-hulladék gyűjtődobozzal
Ön szerint a magyar felhasználók hány százaléka tudja, hogy a hxxp://Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. egy adathalász oldalhoz tartozhat, és a hxxp://94.102.63.90/ingyen_jatek hivatkozást sem kellene lekattintani? Csiszér Béla, az ESET magyarországi képviseletét ellátó Sicontact Kft. ügyvezetője szerint nem sokan
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments