okostelefon
A vezető, proaktív védelmet kínáló biztonságtechnológiai vállalat, az ESET kutatásából kiderül, hogy a brit szülők 54 százalékának fogalma sincs róla, ha a gyerekét az interneten keresztül zaklatták. Ez azt is jelenti, hogy a legtöbb szülőnek nincsenek a kezében a megfelelő eszközök, hogy felismerje és kezelje ezt, a gyerekekre egyre gyakrabban leselkedő problémát. A hazai helyzet hasonló, az ismeretek hiánya a szülők és a gyerekek részéről is komoly problémákat okoz
A Bloomberg értesülései szerint az Apple a legújabb mobilchipjét ismét a Samsung gyártósorairól szerzi majd be
Ahogy az EVOLVEO telefonoktól már megszokott, a Strongphone D2 Mini is megfelel az IP67-es szabványnak. Ez az jelenti, hogy por- és ütésálló, valamint 30 percig 1 méter mély vízben vízálló, így nyugodtan magunkkal vihetjük kiránduláshoz, sportoláshoz vagy akár szabadtéri munkákhoz is. A telefont merev gumiborítással és a megerősített belső vázzal látták el, emellett a Strongphone D2 Mini is ütés- és rázkódásálló, így ellenáll a külső behatásoknak
A Lenovo büszkén jelenti be, hogy 10 termékét találták érdemesnek a 2015-ös Red Dot Product Design díjra. A nyertesek között van a Lenovo Horizon 2s, az A740 all-in-one PC, a Lenovo Y40 laptop, a ThinkVision Pro2840m és X24 monitorok, a ThinkStation P900 munkaállomás, a ThinkPad táblagépek és kiegészítők, valamint a két egymás követő évben is díjnyertes ThinkPad X1 Carbon
A G Data vírusstatisztikája szerint az új androidos kártevők száma 6,1 százalékkal emelkedett a tavalyi évhez képest. A kínai áruházakból letölthető alkalmazások egynegyede lehet fertőzött, emellett a német cég szakértői előre telepített trójait találtak a Xiaomi nem hivatalos forrásból származó telefonjain is
A Honor frissíti termékkínálatát a magyar piacon is. Az 5 hüvelykes HD kijelzővel rendelkező Honor Holly árcédulája kellemes meglepetést okozhat. A négymagos processzorral és két SIM kártya foglalattal érkező készülék már április elejétől kapható Magyarországon
A Gartner szerint csak darabszámban bővül majd a piac, az árbevétel csökkenni fog.
A Kaspersky Lab bemutatja új, ingyenes androidos alkalmazását, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy egyszerűen megvédjék okostelefonjukat és a számukra értékes adatokat. A Phound! – neve a phone (telefon) és a hound (vadászkopó) szavakból áll össze – segítségével a felhasználók gyorsabban megtalálhatják elveszett eszközeiket, illetve könnyedén elrejthetik értékes információikat a kíváncsi szemek elől
Szakértői várakozások szerint a Samsung okostelefon piaci visszaesése a jövőben is folytatódni fog
A Honor csúcskészüléke, a Honor 6+ két hónappal ezelőtt mutatkozott be Kínában, és eddig nem volt biztos, hogy Európában is elérhető lesz. A dupla hátlapi kamerával szerelt telefon iránt azonban akkora az érdeklődés, hogy a gyártó a forgalmazás mellett döntött. A barcelonai MWC (Mobile World Congress) konferencián a Honor bemutatta a Honor 4X-et, melynek szépsége az egyszerűségben rejlik. Nem mellesleg pedig ez az első teljesen 64 bites Honor okostelefon
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments