FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: okostelefon

okostelefon

A következő generációs mobiltelefon – amely várhatóan az okostelefon elnevezés mintájára, szupertelefonként (superphone) lesz ismert – már öt év múlva megjelenik, és forradalmasítani fogja az életünket – mondta el Wang Yanmin, a Huawei régiós fogyasztói üzletágának elnöke Budapesten

Azok a munkavállalók, akik az utóbbi néhány évben fejezték be a tanulmányaikat, és kerültek ki a munkaerő-piacra, teljesen új szokásokat és viselkedési mintákat hoznak magukkal a munkahelyekre, mint elődeik. Ilyen például az az elvárás, hogy bármikor, bárhonnan, bármilyen eszközről hozzáférjenek a munkájukhoz szükséges erőforrásokhoz valamilyen egyszerűen használható alkalmazáson keresztül – ahogyan a magánéletükben is megszokták, hogy mindenről azonnal értesülnek, és minden információ azonnal rendelkezésükre áll. Ha ezt biztosítják számukra, az növeli a hatékonyságot, de komoly biztonsági kérdéseket is felvet

A "Google Effect", vagyis digitális világunk hozadéka, melynek köszönhetően az információk halmaza elérhető online, beleértve személyes adatainkat is, hatással van a memóriánkra, derült ki a Kaspersky Lab új kutatásából. A tanulmány megállapította, hogy az európai internethasználók többsége nem emlékszik a fontos telefonszámokra, sem a gyermeke számára (53%), sem a gyerekek iskoláinak (90%) vagy a munkahelyének (51%) a telefonszámára. Körülbelül a harmaduk nem tudta felidézni a partnere számát, és 10-ből 4-en nem emlékeztek gyerekkori otthoni vonalas telefonszámukra

Az internethasználó hazai lakosság több mint 80 százalékának van okostelefonja, és további közel 10 százalék tervezi, hogy a jövőben vásárol ilyet - derült ki abból a most publikált kutatásból, amelyet az Ipsos piac- és közvélemény-kutató cég a Huawei számára készített 21 közép-, dél- és észak-európai országot magába foglaló régióban, beleértve hazánkat is

Az ESET legújabb elemzésében a Google Playen található két játékot vizsgálta, amelyekbe adathalász funkciót programoztak. A Cowboy Adventure és Jump Chess nevű játékok olyan trójai programot tartalmaztak, amelyek lehetővé tették a játékosok Facebook adataink eltulajdonítását. A Google azóta törölte az alkalmazásokat és telepítés előtt figyelmezteti a felhasználókat

A Microsoft bejelentette, hogy 7,6 milliárdot fog leírni a telefongyártás értékéből, vagyis azt teljesen lenullázza. Elbocsátások is jönnek, további meredek költségvonzattal

Az EU illetékes biztosa szerint megvan a biztos dátum: 2017 nyarán már nem kell roaming díjat fizetni

Fel tudja idézni, milyen volt, amikor legutóbb találkozott a barátaival? Jókat beszélgettek? Vagy csak „food porn" képeket posztoltak az Instagramra, és a Facebookon chateltek?

A Honor bepillantást engedett legújabb telefonjának, a Honor 4C-nek tesztelési folyamataiba. Mielőtt gyártásba kerülnek, a tesztkészülékeknek egymás után tízezer be- és kikapcsolást kell túlélniük, majd két napon keresztül extrém hőingadozásnak vannak kitéve

Új taggal bővül a Honor termékcsaládja. Az elegáns, 5 colos képernyővel rendelkező Honor 4C a gyártótól megszokott kiemelkedően jó ár/teljesítmény aránnyal rendelkezik, megjelenése vonzó, kivitelezése pedig példaértékű. Mától a hazai webáruházakban is elérhető, bruttó 53 900 forintos javasolt fogyasztói áron

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény