FőoldalÜzletDigitális amnézia: már az emlékeinket is az eszközeinkre bízzuk
2015. július 24., péntek ::

Digitális amnézia: már az emlékeinket is az eszközeinkre bízzuk

A "Google Effect", vagyis digitális világunk hozadéka, melynek köszönhetően az információk halmaza elérhető online, beleértve személyes adatainkat is, hatással van a memóriánkra, derült ki a Kaspersky Lab új kutatásából. A tanulmány megállapította, hogy az európai internethasználók többsége nem emlékszik a fontos telefonszámokra, sem a gyermeke számára (53%), sem a gyerekek iskoláinak (90%) vagy a munkahelyének (51%) a telefonszámára. Körülbelül a harmaduk nem tudta felidézni a partnere számát, és 10-ből 4-en nem emlékeztek gyerekkori otthoni vonalas telefonszámukra

A Kaspersky Lab kutatásában 6000 16 éves és idősebb fogyasztó vett részt, Európa hat országából. Az eredmények azt mutatják, hogy nem vagyunk képesek fontos információkat memorizálni, ami annak köszönhető, hogy ezt a feladatot olyan digitális eszközökre bízzuk, mint például az okostelefon. A megkérdezett 16 és 24 év közötti fogyasztók majdnem fele (43%) azt mondta, hogy az okostelefonjában tart szinte minden információt, amire szüksége van.

A Kaspersky Lab ezt a jelenséget digitális amnéziaként definiálja: az információk elfelejtése a digitális eszközök használatának köszönhető. Mivel ezek tárolják számunkra a szükséges adatokat, így már feleslegessé válik a memorizálásuk. A tanulmány szerint a digitális amnézia minden korcsoportot érint, férfiakat és nőket egyaránt.

Nem meglepő módon a tanulmány azt is megállapította, hogy a digitális eszközökön és okostelefonokon tárolt adatok elvesztése vagy illetéktelen kezekbe kerülése nagyon sok felhasználót rosszul érintene. Tízből 4 nő – és ugyanez az arány a 16 és a 24 év közötti korosztályban – mélységesen szomorú lenne, ha az eszközein tárolt emlékek végleg elvesznének. Négyből 1 nő és a fiatalabb válaszadók teljesen kétségbeesnének, mivel ők csak az eszközeiken tárolják képeiket és a kapcsolati adataikat.

Ennek fényében különösen aggasztó, hogy a digitális eszközökre való egyre növekvő mértékű támaszkodás és az emlékek esetleges elvesztése okozta mély érzelmi hatás ellenére sem védik a fogyasztók Európa-szerte megfelelően az eszközeiket, és nem gondoskodnak az informatikai biztonságról, derült ki a felmérésből. Az okostelefonok és a táblagépek különösen rosszul védettek: csak minden harmadik okostelefon tulajdonos (36%) telepít extra informatikai adatvédelmi szolgáltatást, és csak egynegyedük (23%) teszi ezt meg tabletjével. Egyötödük (21%) pedig egyáltalán nem védi eszközét semmilyen kiegészítő biztonsági programmal.

"A digitális eszközök gazdagítják az életünket, de ugyanakkor elő is idézik a digitális amnéziát. Meg kell értenünk ennek a hosszú távú következményeit, és azt, hogy miképpen működik az emlékezés folyamata, és hogyan védjük emlékeinket. A számunkra legfontosabb személyek telefonszáma már csak egy kattintásnyira van, így nem szükséges memorizálnunk. Továbbá a felmérésben résztvevők túlnyomó többsége, a megkérdezettek 86 százaléka azt mondja, hogy egyre összetettebb világunkban az embereknek egyszerűen túl sok számot, címet, egyéb adatot kellene megjegyeznie, ami még akkor is nehezen kivitelezhető lenne, ha erőfeszítéseket tennének. Megállapítottuk, hogy ezen értékes információk elvesztése vagy illetéktelen kezekbe kerülése több, mint kellemetlen, sokunk ezt igazi tragédiaként élné meg. A Kaspersky Lab segít az embereknek megérteni, adataik milyen kockázatoknak vannak kitéve. Továbbá felhívja a figyelmet arra, hogy ezek a kockázatok nem elhanyagolhatóak, tenni kell ellenük, például úgy, hogy telepítenek egy biztonsági szoftvert, amely védelmet biztosít mind az eszköznek, mind az adatoknak" mondta David Emm, a Kaspersky Lab vezető biztonsági kutatója.

Az átfogó beszámoló

A Kaspersky Lab honlapja

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény