okostelefon
Az 5,5 hüvelykes Full HD képernyővel és második generációs ujjlenyomat-olvasóval felszerelt, fémvázban érkező honor 5X okostelefon nemcsak stílusával, de kedvező árával is felhívja magára a figyelmet
„Az elmúlt év a dinamikus növekedés ideje volt Magyarországon a Huawei fogyasztói üzletág számára. Az üzletág bevételei 86 százalékkal haladták meg a 2014. évi értéket. A Huawei piaci részesedése is jelentôsen nőtt a magyarországi fogyasztói piacon a GfK Piackutató Intézet szerint: darabszám alapján 2015-ben elérte a 7 százalékot, szemben a 2014. évi 4,4 százalékkal. 2015 decemberében pedig már minden tizedik Magyarországon eladott okostelefon Huawei/ Honor volt.” – Seth Wang, a Huawei Technologies Hungary Kft. fogyasztói üzletágának vezetője
Az M4 Aqua nyomdokaiba lépve, mely megalkotta a „szuper középmezőny” fogalmát, a Sony Xperia M5 még figyelemreméltóbb, 21,5 megapixeles hátlapi kamerával rendelkezik, mellyel úgy fotózhatsz, mint a profik. Ha mégsem tudsz közel kerülni a fotóalanyodhoz, az 5x Clear Image Zoom elvégzi ezt a munkát, minőségveszteség nélkül
A Huawei az okostelefongyártók között először szoftvertesztelői programot hirdetett az észak- és kelet-közép-európai régió 6 országában, beleértve Magyarországot is, 2015 decemberében. A program során a vállalat bevonja a kiválasztott Huawei és Honor okostelefon felhasználókat a fejlesztési folyamatokba: rendelkezésükre bocsátja az Android és az EMUI felhasználói felület legújabb frissítését, hogy teszteljék és visszajelzéseket adjanak az adott verzióról. A Huawei a felhasználók észrevételei alapján, azok figyelembe vételével véglegesíti a szoftvert, mielőtt kiadja azt a nagyközönségnek. Jelenleg Magyarországon a Huawei az egyetlen gyártó, aki ilyen módon vonja be a felhasználókat a fejlesztési folyamatokba
A világ első mobiltelefon gyártója, a Motorola neve az idén örökre eltűnik a telefonokról
Elavult verziók, biztonsági rések, az interneten terjedő és előre telepített kártevők – a G Data előrejelzése szerint ezek várnak az androidos telefonokra ebben az évben
Az új zászlóshajót, a Mate 8-as okostelefont a legmodernebb technológiával szerelték fel: elképesztő teljesítmény és hosszú akkumulátor-idő. A cég kiemelte legfontosabb iparági együttműködéseit a prémium fogyasztói eszközök piacán
A kínai ipari és információtechnológiai minisztérium meglepő adatokat közölt az ország telefongyártásáról
Az Apple, a mobilpiac, és az alma-rajongók sem örülnek a visszaesésnek, viszont a kínai munkások nagyon
Az EVOLVEO bemutatta strapatelefon sorozatának legújabb darabját, az EVOLVEO Strongphone Q6 LTE okostelefont. A készülék megnövelt, 5 hüvelykes érintőkijelzővel rendelkezik, és támogatja a 4G/ LTE hálózat használatát
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments