gyár
Az ABB megkezdte új robotikai gyártó- és kutatólétesítményének építését Kínában, a világ legnagyobb robotikai piacán. A 150 millió amerikai dollár (1,1 milliárd RMB) összköltségű beruházás keretében épülő gyáregységet várhatóan 2021-ben nyitják meg
Az idei év első felében az elektromos járművek növekvő keresletének köszönhetően több mint megduplázta bevételét a kínai Contemporary Amperex Technology Co., Ltd. (CATL). A legnagyobb kínai és egyben a világon is legnagyobb akkumulátorgyártó vállalat a sencseni tőzsdének benyújtott előzetes jelentésében nyereségének 120-150 százalékos növekedését jelezte előre a január-júniusi periódusra az egy évvel korábbihoz képest. A cég eszerint 2,00-2,28 milliárd jüan (290 millió dollár) nyereségre számít az idei év első felében. A CATL építi a türingiai akkugyárat is
Az Ázsiában és Amerikában is jelen lévő Inzi Controls az első európai gyárát nyitja meg Magyarországon. Az elektromos autók akkumulátorainak előállítására irányülő, mintegy 14,8 milliárd forint nagyságú projekt 122 új munkahelyet teremt Komáromban. A kormány 1,63 milliárd forinttal támogatja a beruházást
Eddig ázsiai vállalatoktól szerezték be az akkumulátorokat, ezentúl saját maga fogja gyártani
Az ABB az ökológiailag hatékony megoldások és szolgáltatások kiterjedt portfóliójával kíván hozzájárulni a gazdaság környezetkárosító hatásoktól mentes további növekedéséhez. Valójában az ABB globális összbevételének immár több mint fele olyan technológiák értékesítéséből származik, amelyekkel a klímaváltozást kiváltó okok ellen a harcol. A társaság célja, hogy ezt a 2018-ban még 57%-os részarányt 2020-ig 60%-ra emelje
Az ABB és az Ericsson, a Hannoveri Ipari Vásáron szándéknyilatkozatot írt alá, amellyel a két fél tovább erősíti a már régóta fennálló kapcsolatát. Az együttműködési megállapodás felvázolja közös jövő képüket, ahol automatizálással és vezeték nélküli kommunikációval a rugalmas gyártás jövőbeni térnyerésére törekszenek
Az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. roadshowja Eger, Szolnok, Békéscsaba, Szekszárd, Kaposvár, Szombathely, Tatabánya, Salgótarján városokra terjed ki
A malajziai üzem a HDD-k iránti folyamatosan csökkenő igény miatt húzza le a rolót
Az Új-Delhitől körülbelül egy órányira lévő Nodiában található gyár lett állítólag a legnagyobb a világon
A kínai CATL (Contemporary Amperex Technology Ltd) akkumulátorgyár Berlinben Európa egyik legnagyobb akkumulátorgyárának megépítéséről írt alá szerződést Türingia tartománnyal. Az eseményen nagyságát jól érzékelteti, hogy jelenvolt rajta Merkel asszony, Németország kancellárja és Li Ko-csiang kínai miniszterelnök is. A beruházó cég 7,5 millió eurós német állami támogatásban is részesül
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments