FőoldalCikkekCikkek megjelenítése címkék szerint: Járműelektronika

Járműelektronika

A tízmilliomodik indítómotor
Három év alatt megtízszereződött a termelés Miskolcon.Legurult a 10 milliomodik starter a Bosch Energy and Body Systems Kft. gyártósorairól. A terméket Klaus Leupold, a Bosch miskolci autóelektronikai gyár igazgatója adta át Káli Sándornak, Miskolc város polgármesterének, aki beszédében a Boscht a térség zászlós hajójának nevezte.

Hetvenkilenc éve búcsúzott el az utolsó omnibusz Az örökifjú Kisföldalatti 58 éves a Ferihegyi repülőtér 1-es terminálja

A Budapesti Műszaki Főiskola újabb támogatóval kötött együttműködési szerződést.Az intézmény az elkövetkező két évben 15 millió forintos projektmegbízást kap a Bosch Budapesti Fejlesztési Központtól. A megállapodás keretében a cég fejlesztési központja egy úgynevezett „Smart and Small Car" intelligens kisautó fejlesztésével bízza meg az intézményt.

2008 nyarán fogadta el az Európai Parlament Gurmai Zita képviselő az intelligens autóról szóló jelentését. A magyar képviselőnő beszámolóját az EU szakbizottsága már korábban ratifikálta.A jelentés két újítás bevezetését szorgalmazza. Az egyik az e-call nevű, járműbe szerelt segélyhívó rendszer, amely baleset esetén automatikusan hívja a készenléti szolgálatokat, megadva a jármű pontos helyét.

A Bosch ESP szenzora
Az elektronikus menetstabilizáló program (ESP®) szinte valamennyi kritikus vezetési helyzetben segítséget nyújt a járművezetőnek. Egyesíti magában a blokkolásgátló fékrendszer (ABS) és a kipörgésgátló (TCS) előnyeit, de ezeknél jóval többet nyújt. Észleli a jármű csúszó mozgásait, és aktívan ellensúlyozza azokat. Ez jelentősen javítja a vezetési biztonságot.Világszintű felmérések mutatják, hogy az ESP® jelentősen csökkentheti a súlyos vagy halálos kimenetelű egyjárműves balesetekben történő részvétel kockázatát. Azon baleseteket nevezzük egyjárművesnek, amelyek nem érintik az út egyéb felhasználóit.

A BMW biztonságosan beparkol
Érdekes eseményre invitálta a Bosch Budapesti Fejlesztő Központ a sajtó képviselőit. A műegyetem Informatikai épülete előtt rendezett bemutatón a résztvevők egy előadásban megismerkedhettek a legújabb parkolást segítő fejlesztéssel, amit a gyakorlatban ki is próbálhattak.

Új, nagykapacitású energiatároló hibrid autókhoz
A hibrid technológia egyesíti a belső égésű motorok és elektromotorok előnyeit. Tudósok nagykapacitású energiatárolókat fejlesztenek, amely a hatékony hibrid autózás előfetétele.Ha a járművet vegyesen hajtja a folyékony fosszilis üzemanyag (benzin, dízelolaj) és a vezetékes villamos hálózatból előzőleg elraktározott villamos energia, az figyelemre méltóan kisebb energiát használ.

A Német Repülési és Űrkutatási Központ (DLR) szakemberei olyan megoldáson dolgoznak, amelynek segítségével árammá alakítható át az autók kipufogógázának hőenergiája. Mint közismert, az autók működése energetikai szempontból meglehetősen gazdaságtalan, hiszen jelentős mennyiségű energia marad kihasználatlan, illetve távozik pl. a kipufogón keresztül.A DLR szerint az általuk fejlesztés alatt álló rendszer segítségével a fel nem használt energia egy részének segítségével működtethetők lennének a gépkocsik fedélzeti rendszerei. Ráadásul így az autók fogyasztását is lehetne csökkenteni.

Tavasszal látott a hír napvilágot, miszerint Kecskeméten Mercedes gyár épül. Ebben feltehetően közrejátszik az is, hogy az autókban (és még inkább a drágább kategóriákban) egyre nagyobb teret hódít az elektronika, amelyben hazánkban a fejlesztéstől a gyártásig minden megtalálható.Kedvezőtlen fordulat a pénzügyi válság, amely a gyártásra világszerte kihat, ugyanakkor föllélegezhetünk, a Daimler&Crysler nem gondolta meg magát.

Az optimális energiatárolási technológia helyzeti előnybe hozza a hibrid meghajtású gépjárműveket A fényképezőgépek egy tekintetben előtte járnak a gépjárműveknek: lényeges technológiai megújulást tudhatnak maguk mögött, a digitális fényképezőgépek kiszorították az analóg modelleket. Az, hogy az elektromos vagy hibrid autók (HEV) mikor száműzik végérvényesen a roncstelepekre a tisztán belső égésű motorokat, még nyitott kérdés. Egy dolog azonban már ma is nyilvánvaló: a trend már visszafordíthatatlan, az autóipar vezető cégei nagy ütemben fejlesztenek annak érdekében, hogy biztosíthassák az első rajtkockát elektromos vagy hibrid autóik számára. Azt pedig, hogy mely modellek érnek majd elsőként célba, az energiatárolás formája dönti el, hiszen ettől függ a töltési idő, a hatótávolság és a hatékonyság...

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény