Gazdaság
A folyamatosan piaci részarányt veszítő Pannon nagy dobásra készül, nevet változtat.A mobilszolgáltató vezérigazgatója, Anders Jensen szerint ennek az az, hogy Telenor névvel könnyebben és hatékonyabban tudunk csatlakozni a Telenor-csoport "kezdeményezéseihez"
A Kingston becslése szerint a magyar memóriapiac 35 MUSD nagyságrendű, amelyből mintegy 30 %-kal részesedik a tajvani cég
Az Avnet Inc. megvásárolta a Hutchison Whampoa Limitedtől a kínai Vanda Group informatikai vállalatot, és a vietnami piacra is helyi disztribútor megszerzésével lép be a cég.Az Avnet Kínában ezzel az akvizícióval komoly stratégiai lépést tett előre, kiterjesztve jelenlétét és ügyfélbázisát a hatalmas ázsiai országban. A felvásárlás után a Vanda Group az Avnet keretén belül fog működni, megtartva a korábbi márkanevet, a menedzsmentet és az üzleti folyamatokat
Wilhelm Scheer a német szövetségi információs technológiai, távközlési és új média szakmai szervezet (BITKOM) elnöke szerint a német high-tech ipar várhatóan nem kerül ismét növekedési pályára 2011-ig.
Scheer a hannoveri CeBIT megnyitója előtt tartott sajtóértekezleten azt is elmondta, hogy a német high-tech ágazat tavaly 4,3 százalékkal zsugorodott
Az Országos Elektronikai Klaszter tavaly novemberi megalakulását követően növekvő érdeklődés középpontjába került. Az alapító 10 fős tagság még decemberben 3 taggal gyarapodott:Bonn Hungary Kft.Cookson Electronics Kft.Szombathy Csaba egyéni vállalkozó
Az ELEKTROnet hasábjain időről időre beszámolunk a magyarországi elektronikai ipar legnagyobb vállalatai gazdálkodásának eredményeiről.Most a 2008. év 500 legnagyobb árbevételét, illetve nyereségét elért vállalkozását bemutató HVG-táblázatok számaiból tallózunk
Az Accenture tanulmány továbbá megállapítja, hogy a millenniumi (Y) generáció Nyugat-Európában lemaradozik.A Kínában és Indiában működő vállalatok és szervezetek globális kompetitív előnyt ragadnak meg a fiatal dolgozók és diákok erősségeit kihasználva. Az Accenture új tanulmánya szerint a világban e fiatalok a vállalati információs technológia legintenzívebb használói
Az Ecostat nemrég tett közzé egy igencsak érdekes statisztikát.Ebben bemutatják, hogy a 100 legnagyobb magyarországi vállalkozás 2008-ban mennyivel járult hozzá a GDP előállításához
Székesfehérvári gyárában ajánl állást a holland Philips elektronikai vállalat a franciaországi Dreux-ben felszámolás alatt álló gyára dolgozóinak.Csak egy feltételt szabtak: tudni kell magyarul - amit felháborítónak tartanak a francia szakszervezetek. A Philips gazdasági okokra hivatkozva bejelentette, hogy a szociális partnerekkel folytatott megbeszéléseket követően február 12-én végleg bezárta a franciaországi Dreux-ben plazma televíziókat gyártó üzemét. A gyár tervezett felszámolásról először tavaly októberben tettek említést. Az üzem helyén egy 300 főt foglalkoztató call-center nyílik majd
A Kingston Technology Company, Inc., bejelentette, hogy globális árbevétele 2009-ben elérte a 4,1 milliárd amerikai dollárt, ami 100 millió dolláros növekedést jelent 2008-hoz képest.A vállalat bevételének növekedése elsősorban az átlagos eladási ár emelkedésének, az ügyfelek és fogyasztók részéről tapasztalható kiegyensúlyozottabb keresletnek, valamint a cég mozgóalkatrész nélküli meghajtók (SSD-k) piacára való belépésének tulajdonítható. Az árbevétel emelkedése változást jelent az előző évhez képest, amikor a lapkák túlkínálata és a meggyengült világgazdasági helyzet visszaesést eredményezett a memóriaágazatban
Rendezvények / Kiállítások
Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény
Elektronet nyomtatott kiadás
Legfrissebb lapszámunk kapható az újságárusoknál, vagy előfizethető honlapunkon, itt!
Legolvasottabb cikkeink
-
Bel Stewart-MagJack csatlakozók
-
Érintésvédelmi műszerek képességei
-
Egyedi és szériamozgatási és -ellenőrzési rendszerek a folyamatok automatizálásához
-
Amerikai tudományos elismerését a Kálmán-szűrő megalkotójának
-
Valódi és biztonságos alternatíva a boltokból kivont izzólámpákra
-
2022-re 4 nm-es gyártástechnológiát céloz meg az Intel
-
Skype: messze több, mint egy VoIP-telefon
-
A Szilícium-völgy válasza a globális válságra
-
A pendrájv sem csodaszer!
-
National Instruments