FőoldalÜzletA Huawei vonzóvá tenné a mérnöki hivatást a lányok számára
2022. november 14., hétfő ::

A Huawei vonzóvá tenné a mérnöki hivatást a lányok számára

Átlagon felül keresnek a mérnöknők, mégis nagyon kevesen vannak

Az Eurostat 2020-as évi adatai szerint az Európai Unióban infókommunikációs (IKT) szakértőként foglalkoztatott személyek túlnyomó többsége férfi volt, és csak kevesebb mint egyötöde, 18,5 százaléka volt nő. „Magyarországon az EU országok között ez a hányad az egyik legkisebb, mindössze 12,3 százalék, így a nők számának növelése a technológiai területeken kiemelt érdekké vált” – hangsúlyozta Gecse Mariann a Huawei Technologies Hungary és Nyugat-Balkán kormányzati kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatója a Huawei Technologies Hungary Women in Technology programsorozatának keretében tartott pályaorientációs napon. Hozzátette, egyik fontos céljuk az, hogy a mérnöki hivatással kapcsolatos sztereotípiákat lebontsák, és vonzóvá tegyék a fiatal lányok számára ezt a társadalom és a gazdaság minden területén egyre fontosabbá váló szakmát. A Huawei Technologies globálisan és helyi szinten is számos olyan projektet támogat, amely kifejezetten a nők szerepvállalását igyekszik elősegíteni az IKT szektorban és ez a munkaerőhiánnyal küzdő Magyarország esetében is kulcsfontosságú társadalmi és gazdasági érdek.

Mint azt korábban az elektro-net.hu-n már jeleztük, a vállalat országos programsorozatot tart 16-19 éves fiatal lányoknak „Women in Technology”címmel. A 70 résztvevő diák egy-egy tudományos projekt keretében többek között megismerheti a folyamattervezést és -irányítást, a kihívást jelentő műszaki feladatokat, és a csapatban gondolkodást, amelyek révén közelebb kerülhetnek napjaink digitalizált mérnöki szerepeinek megértéséhez. Az edukációs program kialakítása a Maker’s Red Box alkotópedagógiai tananyagára épült, amelynek lényege, hogy megtanítsa a digitális és analóg eszközök kreatív használatát, valamint lehetővé tegye a munka világában is releváns, 21. századi készségek elsajátítását például egy marsjáró megtervezésével és munkába állításával.

„Nincs semmilyen kézzelfogható oka annak, miért dolgozik sokkal több férfi a mérnöki, infokommunikációs szakterületen, mint nő” – mondta a pályaorientációs napon tartott előadásában Major Gábor, a Maker’s Red Box ügyvezető igazgatója. Szerinte ha csak azt elérjük, hogy ugyanannyi nő legyen a szakmában mint férfi, akkor már kétszeresére nőne a mérnökök száma, ami az európai szintű mérnök-munkaerőhiányra is megoldást jelentene. De még fontosabb, hogy a nők új szemléletmódot, finomságot, készségeket tudnak hozni az iparágba, amivel más minőségű dolgok születhetnek. Egyrészt szeretnék bemutatni, hogy a mérnöki pálya nagyon sokszínű, nem egy egydimenziós hivatás, a programjukban pedig olyan együttműködési készségeket, úgynevezett soft-skilleket is fejlesztenek, amelyek egyre fontosabbak lesznek a jövő munkaerőpiacán. Az oktatás nehezen követi le a valóságot, a technológiai változás sebességével az egyetemek nem tudnak lépést tartani, mert egy nap alatt több információ keletkezik, mint amennyit egy élet alatt meg lehet tanulni. „Minden a munkahelyen, a gyakorlatban dől el, azt lehet csak megtanulni, hogyan lehet alkalmazkodni az új helyzetekhez. Ezért is nagyon fontos, hogy vannak olyan vállalatok, mint a Huawei, amelyek már az egészen fiatal, pályaválasztás előtt álló lányok számára is betekintést adnak egy technológiai vállalat gyakorlati működésébe, és hangsúlyt helyeznek a soft-skillek fejlesztésére is ” – hangsúlyozta Major Gábor.

A pályaorientációs napon bemutatták a diákoknak, hogy milyen hatással lesz a világra a technológiai fejlődés, mely szakmák alakulnak át és hogyan veszi át egyes szakmákban az ember szerepét az automatizáció. Hogyan tör be olyan területekre a technológia, mint például a vendéglátás, amelyek korábban kifejezetten emberi munkaerőt igényeltek. Hogyan digitalizálódnak teljes iparágak, a bankszektortól az autóiparon át a közlekedésig vagy az egészségiparig. Hogyan változtatják meg a világunkat a legújabb technológiák, az 5G és a mesterséges intelligencia, miként működik együtt ember és gép? Cserháti Vencel, a Huawei kiberbiztonsági és adatvédelmi vezetője leszögezte: a jövőben növekszik a kiberfenyegetettség és az újonnan fejlesztett IT rendszereknél, alkalmazásoknál a kibervédelemre is hangsúlyt kell fektetni.

Korábban a témában: Országos pályaorientációs programot indít a Huawei

Tudomány / Alapkutatás

tudomany

CAD/CAM

cad

Járműelektronika

jarmuelektronika

Rendezvények / Kiállítások

Mostanában nincsenek események
Nincs megjeleníthető esemény